1
Illusztrációs felvétel (Pixabay)
Holttestet találtak a hatóságok péntek reggel a skóciai Aberdeenen átfolyó Dee folyóban, nagyjából egy kilométerre attól a helyszíntől, ahol utoljára látták azt a 32 éves magyar ikerpárt, akiknek még január hetedikén veszett nyoma.
A skóciai rendőrség még a hét elején jelentette be, hogy befejezték annak a környéknek az átkutatását, ahol utoljára látták a Huszti-ikreket, a nyomozást ugyanakkor folytatják, kiterjesztve a várostól északra és délre fekvő part menti területekre – számolt be róla a Telex.
A két 32 éves nőt utoljára január hetedikén hajnalban látták, az aberdeeni Viktória hídon átkelni, ezt követően pedig nyomuk veszett. A két nő által bérelt lakás tulajdonosa szerint, mindössze a történtek előtt egy nappal mondták fel bérleti szerződésüket, eltűnésük napján pedig szöveges üzenetet küldtek utóbbinak arról, hogy nem mennek vissza a lakásra. A telefonszámot, amelyről az üzenetet küldték, azóta nem lehet elérni.