1
Robert Fico (TASR)
Robert Fico továbbra is összeesküvéseket terjeszt az országszerte elszaporodó tiltakozásokkal kapcsolatban. Pénteki sajtótájékoztatóján már azt állította, hogy a tüntetések hátterében az ukrán hadsereg részét képező grúz nemzeti légiók állnak, amelyeket az ukrán védelmi minisztérium titkosszolgálata irányít.
A miniszterelnöknek tudomása van arról is, hogy a tüntetések szervezői a PS és a Demokraták párthoz köthetőek. A Grúz Nemzeti Légiót és annak parancsnokát, Mamuka Mamulasvilit vádolja a szlovákiai tüntetések szervezésébe való bekapcsolódással. Szerinte a légióval kapcsolatban állnak az ellenzék egyes tagjai, valamint a tüntetéseket szervező Békét Ukrajnának csoport.
A miniszterelnök a kataszteri hivatal és a VšZP egészségbiztosító elleni kibertámadásokat is összeköti az utcai tiltakozásokkal, és azt állítja, hogy ezzel akarták motiválni az embereket, hogy tömegesen vonuljanak ki az utcákra. Elmondása szerint a szervezők mesterségesen előidézett konfliktusokat is terveztek a biztonsági erőkkel.
Ezen a sorosozásban gazdag sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy menedékjogért folyamodott az az ukrán férfi, akit a rendőrség egy állítólagos puccs miatt akar kitoloncolni. Sem a belügyminiszter, sem a miniszterelnök nem mondta el, hogy mit követett el ez a személy, akit nem is neveztek meg. A kérelméről a belügyminisztérium alá tartozó Migrációs Hivatal dönt, és jelenleg Sečovce települése tartják fogva fokozott biztonsági intézkedések mellett.
A szlovák biztonsági tanács a múlt héten tárgyalt az ország destabilizálására tett kísérletről szóló SIS-jelentésről, a kormány ezután a szükséges óvintézkedések elfogadását javasolta. Peter Pellegrini államfő, a parlament vezetése és Robert Fico kormányfő is komolynak nevezte a helyzetet, a kormányfő attól tart, hogy puccsot kísérelnek meg Szlovákiában. Az ellenzéki pártok viszont attól tartanak, hogy a kormánypártok visszaélnek a titkosszolgálattal ebben az ügyben.