Megosztás
Hetekkel a választások előtt a bal-zöld politikai elit nem a tényleges problémákra reagál, hanem jóemberkedik és önsorsront. „Fasiszta veszélyről” delirál, miközben kampánycélból rátolná a konzervatívokat a szélsőjobbra.
Egy adott kérdésben két különböző párt ugyanúgy szavaz – ez lenne a demokrácia vége. Mármint ha azokra a szocdem és zöld politikusokra hallgatunk, akik múlt szerdán mélységesen kiakadtak azon, hogy a radikális jobboldali AfD is megszavazta a konzervatív ellenzék ötpontos javaslatcsomagját a menekültügy szigorításáról. Holott, ahogy Christian Lindner, a liberálisok pénzügyminisztere találóan mondta, a gond nem az, hogy az AfD megszavazta, a gond az, hogy a többiek nem.
A bukott „közlekedési lámpa” koalíció politikusai az AfD-s szavazatok miatt nem átallották antidemokratikusnak beállítani a szavazást, amelyet egyébként a német lakosság kétharmada támogat, és azt sugallták – nyilván tiszta véletlen, hogy pár hét múlva tartják az előrehozott választásokat Németországban –, hogy ez lényegében egy hamarosan felálló, osztrák mintázatú CDU-AfD koalíció előhírnöke.
Pénteken pedig szabályosan elszabadult a pokol a Bundestagban, amikor a CDU javaslatára egy migrációszigorító törvényjavaslatot is szavazásra bocsátottak, ami végül elbukott, mert számos konzervatív és liberális képviselő végül kihátrált a pakk mögül. A csatazaj azonban jelentős volt: a CDU „történelmi tabutöréséről”, a AfD-vel szembeni sokat emlegetett „tűzfal” beomlasztásáról volt szó, a szocdem főszónok egyenesen úgy látta, „a pokol kapui” nyíltak meg azzal, hogy a CDU úgymond kész volt elfogadnia szélsőjobb szavazatait.
Ha lekapcsoljuk a hangzavart, jobban megláthatjuk, mi is történt itten: éppen hogy működött a demokrácia, pártok szavaztak, ahogy a lelkiismeretük diktálta, a kormányzásra készülő konzervatívok nem a szélsőjobb „igen”-jétől tették függővé saját álláspontjukat. Lehet mondani, hogy a CDU elbukta ezt a kört, de egy haszna számukra is volt a történéseknek: hetekkel a sorsdöntő Bundestag-választás előtt minden német polgár számára világossá vált, ki hol áll valóságérzékelésben és problémamegoldó attitüdben.
A CDU szélsőségesnek beállított javaslatai valójában semmi olyat nem tartalmaznak, amit a demokratikus közép pártjai ne hagyhatnának jóvá némi józan belátás (common sense) nyomán, a liberális demokrácia, a szabadságjogok védelmében: a tervezet része az illegális bevándorlóknak már a határokon való megállítása (ami természetesen a határok fokozott ellenőrzését feltételezi), valamint a családegyesítés felfüggesztése azoknál a menedékkérőknél, akiknek csupán részleges a védelmi státusuk. A menekültügyi törvény pedig ismét célként tartalmazná a külföldiek beáramlásának korlátozását.
Igen, a CDU a többi demokratikus párttal együtt korábban ígéretet tett arra, hogy nem kér az AfD támogatásából. A helyzet azonban legkésőbb az aschaffenburgi merénylettel megváltozott: egy afgán, akit rég ki kellett volna toloncolni, késsel támadt egy óvodáscsoportra, és megölt egy kétéves kisfiút meg egy, a gyerekek védelmére siető férfit. És ez már a sokadik ilyen támadás volt.
A németeknek, ahogy Merz is elmondta a parlamentben, elegük van. Elegük van az iszlamista elkövetők szinte napi késeléseiből, a nők elleni erőszakból, az önkormányzatoknak a szinte korlátlan migráció okozta túlterheltségéből, a lakáshelyzet drámai romlásából. Elegük van a bukott kormány eddigi ténykedéséből, a migrációs problémák polkorrekt lekicsinyléséből, a zöld agenda arrogánciájából, az ideológiailag erőltetett ipartalanításból és az „energiafordulatból”. A CDU jelenleg toronymagasan vezet a felmérésekben és nem, nem fog összeállni a szélsőjobbal.
Nem is baj. Az AfD valóban problémás párt, több szálon be van kötve Moszkvához és Pekinghez, sok vezetője tett vállalhatatlan, a náci szókincsből is merítő nyilatkozatot – de a párt nem jelent valamiféle akut náci veszélyt, minden ezzel kapcsolatos aggodalom totálisan fel van turbózva. A ballib mainstream média teljes aránytévesztésben van: monstrózusra fújta fel az AfD jelentette kihívást, miközben módszeresen igyekezett elbagatellizálni a koalíció hibáit, az AfD rossz válaszait súlyosabb gondnak tartva, mint azt a gigantikus problémahalmazt, amire a párt reagált.
És a koalíció pártjai láthatóan még most sem tanultak, még most sem értik. Amikor Merz a Bundestagban a bevándorlók nők elleni szinte napi erőszakcselekményeiről beszélt, a szocdem és a zöld képviselők gúnyosan nevettek – ha az AfD-nek csinálnék választási klipet, keresve sem találnék jobb felvételeket, ezeket prezentálnám mindenkinek.
Akárcsak azokat a képeket, amikor a pénteki szavazás napján 40-50 elmaszkírozott szélsőbaloldali aktivista megrohamozta a CDU berlini irodáját, amit feldúltak, az ott dolgozókat pedig arra kényszerítették, vallják be, hogy „fasiszták”, és „indokolják meg, miért támogatnak egy olyan fasiszta pártot, mint az AfD.” Azt sem hagynám ki a klipből, hogy vasárnap megint Izrael-ellenes arab tüntetők vonultak végig Berlinen, ezúttal arra buzdítva mindenkit, hogy „akinek fegyvere van, az vagy lőjön le zsidókat, vagy adja át a fegyverét a Hamásznak!” A ballib pártok meg az AfD fasizmusától óvnak – gyönyörű egyszerűen.
Németországban az ellenőrizetlen migráció társadalmi terhei, és az így keletkezett gondok elbagatellizálása súlyos problémát jelent; a „párhuzamos társadalmakat” létrehozó muszlim bevándorlók alig integrálódnak a munkaerőpiacba, és az átlag felett függnek a szociális jutattásoktól; jelenlétük kapcsolódik a bűnözői életmódhoz is, és folyékony az átmenet a terrorizmusba – egyebek mellett ezek voltak azok a tézisek, amelyeket a volt berlini szocdem pénzügyi szenátor, Thilo Sarrazin közgazdász taglalt nagy vihart kavart, Németország felszámolja magát c. könyvében.
A kötet 2010-ben, öt évvel azelőtt jelent meg, hogy Angela Merkel úgy döntött a nép nevében, hogy „megcsinálhatjuk”, és mindenkit beengedett az országába, aki szír vagy afgán üldözöttnek nevezte magát. Ahogy mondják, a többi már történelem.
A szerző újságíró, publicista, blogja: individualista.hu
