„Süllyedünk a nemzetközi ranglistákon” – újabb tömeges felhívást intéztek a Fico-kormányhoz, ezúttal a közgazdászok

camera

1

„Süllyedünk a nemzetközi ranglistákon” – újabb tömeges felhívást intéztek a Fico-kormányhoz, ezúttal a közgazdászok

Robert Fico (Fotó: TASR - Dano Veselský) 

Megosztás

A pszichológusok és pszichiáterek, valamint a pedagógusok után a közgazdászok sem nézik tétlenül, ami az országban zajlik. Egy vezető szlovák közgazdászokból álló csoport nyílt felhívást intézett Robert Fico kormányához, amelyben aggodalmát fejezi ki Szlovákia gazdasági és külpolitikai irányvonalával kapcsolatban.

Nyilatkozatukban figyelmeztetnek a növekvő állami beavatkozások, az autoriter populizmus, valamint a piacgazdaság, a liberális demokrácia és a jogállamiság intézményei gyengülésének veszélyeire – mutatott rá a Startitup.

„Szlovákia eltávolodása a Nyugat civilizációs alapjaitól súlyosan negatív következményekkel jár majd a vállalkozásokra, a gazdasági teljesítményre, az életszínvonalra és az emberek szabadságára nézve” – fogalmaznak a nyilatkozatban.

A közgazdászok szerint Szlovákia már hosszabb ideje stagnál, és a nemzetközi versenyképességi, valamint életminőségi rangsorokban lemaradásban van. Éppen ezért konkrét intézkedéseket sürgetnek, amelyek változtatnak a jelenlegi kedvezőtlen helyzeten.

A közgazdászok arra is figyelmeztetnek, hogy Szlovákia túlzott nyitottsága az autoriter rezsimek, köztük az Ukrajna ellen háborút folytató Oroszország felé veszélyeket rejt magában. Felhívják a figyelmet arra is, hogy egyes kormányzati tisztviselők megkérdőjelezik Szlovákia tagságát az Európai Unióban és a NATO-ban.

„Szlovákia érdeke az EU és a NATO megerősítéséhez való hozzájárulás, nem pedig azok belső destabilizálása. Országunk tagságának bármilyen megkérdőjelezése ellentétes a gazdasági érdekeinkkel” – hangsúlyozzák a felhívás aláírói.

Emellett arra is figyelmeztetnek, hogy Szlovákia a gazdasági elszigetelődés kockázatával nézhet szembe, ha eltávolodik a nyugati demokratikus struktúráktól. A történelmi tapasztalatok szerint azok az országok, amelyek az autoriter rendszerek felé fordultak, gyakran gazdasági hanyatlással és nemzetközi szankciókkal szembesültek.

A közgazdászok konkrét példákat is említenek a nyilatkozatban, amelyek az Európai Unióból való kilépés következményei lennének. Annak fényében, hogy 116 500 szlovák állampolgár dolgozik az EU tagállamaiban, az Unióból való kilépés munkahelyek elvesztését és kényszerű emigrációt jelentene.

Rámutattak továbbá, hogy a közvetlen külföldi befektetések 88,5 százaléka az EU-ból származik, ezért a kilépés jelentős befektetési csökkenéshez vezetne. A kereskedelmi kapcsolatokat illetően kiemelték, hogy a szlovák külkereskedelem 74%-a az EU országaihoz kapcsolódik. A kilépés vámok és egyéb kereskedelmi akadályok bevezetését jelenthetné, ami negatívan befolyásolná a gazdasági tevékenységet.

Az sem mellékes, hogy Szlovákiának 13 milliárd euró értékű kötvényt kell refinanszíroznia. A kilépés csökkentené a befektetők bizalmát, ami a kockázati felárak növekedéséhez és az államadósság finanszírozásának megnehezítéséhez vezetne.

Pár héttel ezelőtt először pszichológusok és pszichiáterek intéztek nyílt levelet Robert Ficóhoz, amelyben felszólították a kormányfőt, hogy változtasson a viselkedésén és vegye fontolóra a politikából való távozást, a politikai viselkedése ugyanis frusztrációhoz és elégedetlenséghez vezet a szlovákiai lakosság jelentős körében. A nyilatkozatot 855 pszichológus és pszichiáter írta alá.

Ezt követően a tanárok és az oktatási szektor dolgozói is felhívást intéztek a kormányfőhöz, amelyben rámutattak, hogy a gyűlölet terjesztése pusztító hatással van a gyerekekre és a társadalomra, illetve aggodalmukat fejezték ki a demokrácia veszélyeztetésével kapcsolatban.

Eközben a kormányhivatal szerdán este egy bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán, amelyben azt fejtegetik, miképp lehet kilépni az Európai Unióból.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program