Gašpar szerint a Demokrati párt hozzájárult a Fico elleni merénylethez

camera

1

Gašpar szerint a Demokrati párt hozzájárult a Fico elleni merénylethez

Forrás: Markíza 

Megosztás

Tibor Gašpar Smeres politikus szerint nincs politikai válság, káosz vagy épp bénulás, a koalíciós pártoknak egyszerűen csak bizonyos kormányon belüli személycserékről kell megegyezniük, mindez pedig elsősorban a Hlason és az SNS-en áll - nyilatkozta ezt a Markíza televízió Na telo című műsorának vasárnapi adásában, ahol Michal Šimečka, az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) pártelnöke volt a vitapartnere.

A Smer parlamenti alelnöke szerint a jövő hét csütörtökön várható, egész napos koalíciós tárgyalás számos eredményt hozhat a kormányon belüli személycserékről, ennek kapcsán ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy a tárgyalásokat hétvégén is folytatniuk kell majd. A koalíció jelenlegi helyzetét egyébként szerinte „a többségért folytatott küzdelemként” lehet leírni, és úgy gondolja, elsősorban az SNS és a Hlas azok a pártok, amelyeknek meg kell oldaniuk problémáikat, azt ugyanis kezdettől fogva tudták, hogy csak 79 képviselővel nem lesz egyszerű parlamenti többséget fenntartani.

Rudolf Huliak esetleges tárcavezetővé válását a Smeres politikus nem tartja valószínűnek, ugyanakkor nem is veti el teljesen. Az említett személycserék kapcsán nem említett túl sok konkrétumot, mindössze annyit, hogy a Kulturális Minisztérium élén nem várható személycsere, míg az Idegenforgalmi – és Sportminisztérium, valamint a Környezetvédelmi Minisztérium esetében ez nagyobb eséllyel állhat fenn.

A Denník N beszámolója szerint Gašpar egyenesen olyan kijelentést tett, mely szerint a jelenleg parlamenten kívüli Demokrati párt hozzájárult a Robert Fico elleni merénylethez, ennek kapcsán pedig azt mondta, hogy ezt igazolni is tudja, noha egyáltalán nem árulta el, hogyan és mivel. Mindezt egyébként annak kapcsán mondta, hogy vitapartnere megemlítette, az előrehozott választások új politikai szereplőket juttathatnának parlamentbe, mint például a Demokrati.

A közel egy éve történtekről

Šimečka amellett, hogy arról beszélt, az Igor Matovič Slovensko mozgalmával való együttműködést egyelőre nem látja lehetségesnek, elítélte, hogy a Smer egyre közelebb kerül a szélsőjobboldali Republika párthoz, és tagjai olyan személyekkel mutatkoznak nyilvánosan, mint a neonáci nézeteket valló dezinformátor, Daniel Bombic. Gašpar az utóbbi témát nem volt hajlandó kommentálni, előbbi kapcsán pedig csak annyit mondott, hogy szerinte a Republika is csak „egy hétköznapi politikai párt”.

Bombicról írtuk

Az adás végén a két politikus közti vita igazán hevessé vált, mivel Šimečka felszólította a Smer politikusát, hogy hagyjon fel a demokratikus keretek közt szervezett tüntetések résztvevőinek becsmérlésével, míg Gašpar olyan állításokat tett, mely szerint „ők csak megvédenék az embereket a PS által okozott agressziótól”.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program