1
![Blanár szerint közel a koalíciós megállapodás](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2025%2F02%2F05m12_clanok-2-e1739095959946-1017x573-1739113304.png&w=1920&q=75)
Forrás: STVR
Juraj Blanár külügyminiszter szerint a koalíciós tárgyalások vége felé közelednek, és bár egyelőre nem árult el semmit, azt ígéri, hogy amint lehetséges, részletesen tájékoztatják a nyilvánosságot, Viliam Karas, a KDH alelnöke ugyanakkor azt gondolja, hogy a legjobb esetben is egy pár hónapig fennálló, öttagú „tákolmány” jön majd létre a tárgyalásokat követően - nyilatkozták mindezt az STVR O 5 minút 12 című politikai vitaműsorának vasárnapi adásában.
Blanár szerint azért kell, hogy megállapodás szülessen a pártok közt, mert úgy gondolja, „nincs más politikai alternatíva”. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy amint a lehetőségek megengedik, részletesen tájékoztatják a nyilvánosságot a koalíció jövőjéről, beleértve azt is, ha esetleg nem tudnak megegyezni.
Karas szerint mindössze annyi változik majd, hogy az eddigi három helyett egy 5 csoportból álló „tákolmány” jön majd létre, ami egészen biztosan nem lesz hosszabb életű pár hónapnál, ez pedig semmi jót nem tartogatna az ország számára. Azt ugyanakkor örömmel fogadja a kereszténydemokraták alelnöke, hogy Blanár azt ígérte, ha nem születik egyesség, mihamarabb bejelentik az előrehozott választás dátumát.
A tárcavezető ezt követően kifejetette, hogy Robert Fico azért nem vett részt a több európai vezető és Keir Starmer brit miniszterelnök részvételével megvalósuló brüsszeli vacsorán, mert az EU-s energiaügyi és jogállami biztossal tárgyalt, emellett pedig a miniszterelnök szerint előbbi esetben nem tárgyaltak a védelmi politikáról, annak ellenére, hogy a találkozó eredeti célja ez lett volna. Vitapartnere nehezményezte a miniszterelnök döntését, ami ellen Blanár még azt is védelemként hozta fel, hogy a brit miniszterelnökkel való találkozót több európai vezető is kihagyta.
Blanár emellett elutasította annak lehetőségét, hogy Szlovákia elfordulna az EU-tól és a NATO-tól, mivel szerinte az ország „le van horgonyozva” ezekben a szervezetekben, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy „mind a négy égtáj felé nyitni kell külpolitikánkkal”. Bár Karas sem gondolja, hogy a miniszterelnök komolyan gondolta volna az EU-ból való kilépéssel kapcsolatos kijelentéseket és szerinte csak Fico állandó kampányáról volt szó, véleménye szerint az állampolgárok jogosan félhetnek attól, hogy az ilyen lépések csökkentik az ország EU-n belüli hitelességét. Végezetül kiemelte, hogy az utcára vonuló, elégedetlen emberek erejét a koalíciónak nem érdemes alábecsülnie.
(TASR)