1
![Ketten haltak meg egy romániai bandaháborúban](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2025%2F02%2Frendorseg-unsplash-1738872420.jpg&w=1920&q=75)
-illusztráció- (Fotó: Unsplash)
Ketten veszítették életüket abban a bandaháborúban, amelyre szombat este, a romániai Urziceni városában került sor és a jelenlegi információk szerint összesen 25-en vettek részt benne.
Az összecsapásban, amely során több különböző fegyvert, köztük lőfegyvereket is használtak, a halálos áldozatok mellett öten megsérültek – számolt be róla a Telex.
A rendőrség információi szerint a Ministri és a Katana bandák közt tört ki a harc, a halálos áldozatok pedig előbbihez tartoznak. Emellett közleményükben kiemelték, hogy összesen 4 megyében állítottak fel ellenőrzőpontokat a tettesek elfogása érdekében, és védelmet biztosítanak a sérülteket ápoló kórház számára is, mivel annak környékén mintegy ötven, láthatóan feldúlt állapotban lévő személy gyűlt össze a történtek után.
A rendőrség közleményében egyben a kormányt is kritizálta, mivel a forráscsökkentések miatt néznek szembe olyan helyzetekkel, mint például, hogy a támadás során mindössze 4 rendőr volt szolgálatban az egyébként közel 15 ezer lakossal rendelkező városban.