A Liverpool kiesett az FA-kupából, Szoboszlait az edzője nem nevezte a keretbe, inkább pihentette

camera

1

A Liverpool kiesett az FA-kupából, Szoboszlait az edzője nem nevezte a keretbe, inkább pihentette

TASR-felvétel 

Megosztás

Az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle-lal csapott össze Szoboszlai Dominik Premier League-csapata, a Liverpool vasárnap. A tét az volt, hogy ki jut tovább az FA-kupa ötödik körébe, Szoboszlait azonban Arne Slot edző nem nevezte a keretbe, inkább pihentette. Az FA-kupa negyedik fordulója már hozott nevesebb kiesőket, mint a Leicester, az Everton vagy a Chelsea. Kerkez Milos csapata, a Bournemouth azonban szombaton legyőzte az említett Evertont, tehát már ott van a második fordulóban.

A Liverpool épp három napja verte el 4-0-ra a Tottenhamet – Szoboszlai kiemelkedő játékával –, amivel a Ligakupa döntőjébe került. A magyar Szűcs Kornélt nélkülöző Plymouth ellen azonban nem ment ennyire jól, az első félidő a nagy mezőnyfölény ellenére nem hozott gólt. A második félidőben Harvey Elliott belenyúlt egy ollózásból felemelt labdába, a 11-est pedig Ryan Hardie értékesítette, a Pool hátrányba került az 53. percben, írja a Telex.

Innentől a Liverpool sorra dolgozta ki a helyzeteket, de a Plymouth-védők kitartottak, sorra kivágták a labdákat, Conor Hazard kapus pedig nem kis bravúrokat mutatott be. A kilenc percnyi hosszabbítás se volt elég a Poolnak a gólszerzésre, így egy tizenegyesgóllal megnyerte a meccset a Plymouth, továbbjutott, a liverpooli csapat pedig egy trófeát már biztos nem nyer meg idén.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program