1
![A rendőrség vizsgálja a pártokat ért bombafenyegetéseket, a belügy közben jól bele is rúg az ellenzékbe](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2024%2F07%2Fbelugyminiszterium-tasr-1720864645.png&w=1920&q=75)
-illusztráció- (Fotó: TASR)
Hétfőn több ellenzéki párt, illetve a parlamenten kívüli Magyar Szövetség is bombafenyegetést kapott. A belügyminisztérium közölte, hogy a rendőrség intézkedik az ügyben, egyúttal pedig nem mulasztotta el, hogy odaszúrjon az ellenzéknek.
Amint arról beszámoltunk, hétfőn az ellenzéki Slovensko, a Keresztény Unió (Kresťanská Únia), a Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko), az SaS, valamint a parlamenten kívüli Magyar Szövetség e-mail üzenetet kapott, amiben a feladó azzal fenyegetőzött, hogy bombatámadást hajt végre az egyes pártok székháza ellen.
Matej Neumann, a belügyminisztérium szóvivője közölte a Paraméterrel, hogy a rendőrség biztonsági intézkedéseket fogadott el a történtek után. Hozzátette, hogy egyik esetben sem igazolódott be a valós veszély, ugyanakkor minden egyes esetet individuálisan vizsgálnak ki. Bővebb információkat nem árulhatott el.
„Az emberek biztonsága továbbra is prioritást élvez, ezért is érdekünk, hogy a témát ne kommunikáljuk proaktívan, nehogy ezzel motiváljunk más lehetséges elkövetőt” – közölte a szóvivő, majd hozzátette, hogy a tárcán belül semmilyen veszélyt nem becsülnek alá, aktívan együttműködnek külföldi partnerekkel is, hogy megnöveljék ellenálló-képességüket az új biztonsági kihívásokkal szemben.
„Sajnálatos, hogy az ellenzék, amely a múltban abszolút semmit sem tett ezen a téren, most csak visszaél a helyzettel az olcsó és folyamatosan visszatérő politikai támadásokra. A megoldások helyett manipulációt és félelemkeltést kínál. Velük ellentétben mi cselekszünk – intézkedéseket fogadunk el, növeljük a biztonsági mechanizmusokat és védjük az embereket” – áll a minisztérium közleményében.