1

Fotó: TASR
A rendhagyó ülést a Progresszív Szlovákia egyik képviselője, Branislav Vančo kezdeményezte, elsődleges célja pedig az, hogy felmérje a Speciális Ügyészség megszüntetésének igazságszolgáltatásra mért hatásait.
A képviselők Maroš Žilinka főügyész mellett a Legfőbb Ügyészség vezetőségével tárgyalhatnak majd, emellett pedig jelen lesznek a korábban megszüntetett Speciális Ügyészség azon egykori, előbbi intézménybe áthelyezett ügyészei is, akik 2024 áprilisában nyílt levelet írtak a kialakult körülményekre reagálva – számolt be róla a SME.
Vančo felhívta a figyelmet, hogy azzal, hogy Žilinka nem volt hajlandó a nyilvánossággal kommunikálni az ügyészségen belül felmerült problémák kapcsán, megszegte a nyitottság ígéretét és a politikus szerint „ugyan a sajtó elől el lehet menekülni, amíg parlamentáris demokráciában élünk, addig az ellenőrzés megkerülhetetlen”.
A progresszív politikus saját bevallása szerint elsősorban a Speciális Ügyészség megszüntetésének, valamint az ottani ügyészek áthelyezésének zavaros körülményei miatt döntött az ellenőrzés kezdeményezése mellett, ugyanakkor az említett folyamatokkal összefüggésben elmulasztott büntetőeljárások is ehhez járultak hozzá. Ennek kapcsán kiemelte, szeretné, ha megbizonyosodhatnának a Speciális Ügyészség megszüntetésének legsúlyosabb bűncselekmények kivizsgálására tett hatásairól.