Felmérés: A fiatalokat leginkább a lakhatási költségek és a környezetvédelem foglalkoztatja

camera

1

Felmérés: A fiatalokat leginkább a lakhatási költségek és a környezetvédelem foglalkoztatja

Illusztrációs felvétel (Pexels) 

Megosztás

A lakhatási árak, a megélhetési költségek és a környezetvédelem foglalkoztatja leginkább az Európai Unió tagországaiban élő fiatalokat - derült ki az Európai Parlament megrendelésére készült és hétfőn közzétett Eurobarométer-felmérésből.

A brüsszeli közlemény tájékoztatása szerint a 16 és 30 évesek közöttiek körében 2024 őszén készített közvéleménykutatásból kiderült, hogy a fiatalok 40 százalékát aggasztják a lakhatási árak és a megélhetési költségek, számolt be róla az MTI.

A szociális védelem, a jólét és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés javítását a megkérdezettek 29 százaléka tartja prioritásnak, míg az oktatás és képzés kérdésére a fiatalok 27 százaléka helyezne nagyobb hangsúlyt.

A megkérdezettek egyharmada (33 százalék) véli úgy, hogy az EU-nak a következő öt évben a környezetvédelemre és az éghajlatváltozásra kell összpontosítania, míg 31 százalékuk szerint a gazdasági helyzetet és a munkahelyteremtést kell prioritásként kezelni.

A válaszadók 42 százaléka a közösségi médián keresztül keres információt és válaszokat a politikai és társadalmi kérdésekre, második helyen a televízió áll (39 százalék). A televíziózás, mint rendszeres információforrás különösen a 25-30 évesek körében figyelhető meg, noha ez a korosztály is nagyobb valószínűséggel használ online hírplatformokat és rádiót (30 százalék, illetve 19 százalék), csakúgy, mint a 16-18 évesek (21 százalék és 13 százalék).

Politikai és társadalmi kérdésekkel kapcsolatosan információkat a fiatalok legnagyobb arányban az Instagramról (47 százalék), a TikTokról (39 százalék), a Youtube-ról (37 százalék), a Facebookról (27 százalék), valamint az X közösségi médiaplatformról (21 százalék) szereznek.

A megkérdezett fiatalok nagy része tisztában van azzal, hogy ki vannak téve a hamis információk terjedésének. A megkérdezettek 76 százaléka vélte úgy, hogy a felmérést megelőző hét napban találkozott dezinformációval és álhírekkel a közösségi médiában. A válaszadók 70 százaléka biztos volt abban, hogy fel tudja ismerni a dezinformációt.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program