4

Fotók: Stará Ľubovňa-i Járási Hivatla (Facebook)
Rendkívüli helyzetet hirdettek Kolačkov községben (Stará Ľubovňa-i járás) azt követően, hogy földcsuszamlás veszélye merült fel. Erről a járási hivatal tájékoztatott a közösségi hálón.
A közlemény szerint a lakosok a község területének több pontján is változásokat fedeztek fel a terepviszonyokat illetően, amiket egyelőre nem igazoltak geológiai felmérésekkel. A hivatal alkalmazottai és a község polgármestere ellenőrzéseket végeztek az érintett területeken, amelyeket továbbra is megfigyelnek.
A rendkívüli helyzetet kedden délután hirdették ki az egész község területére. A község a hivatalos oldalán közölte, hogy a romatelephez közeli területen már régebb óta fokozatos deformáció figyelhető meg. A dokumentumban közölték, hogy az elmúlt napokban ismét mozgásaktivitásokat jegyeztek fel, ezáltal közel 550 helyi lakos élete, egészsége és tulajdona került veszélybe. „Az elmúlt napokban további három új földcsuszamlást állapítottak meg a községben, amelyek további 600 lakos életét, egészségét és tulajdonát sodorta veszélybe” – áll a közleményben.