Nem lesz hulladékégető Gyűgy mellett, amit Taraba is őrültségnek nevezett – Šaško eltörölte a kapcsolódó rendeletet

camera

4

Nem lesz hulladékégető Gyűgy mellett, amit Taraba is őrültségnek nevezett – Šaško eltörölte a kapcsolódó rendeletet

Forrás: Wikimédia 

Megosztás

Kamil Šaško (Hlas-SD) szlovák egészségügyi miniszter visszavonta a gyűgyi természetes gyógyforrások körüli védőövezetről szóló rendeletet – közölte a miniszter közösségi oldalán.

Hangsúlyozta, hogy a gyógyfürdők továbbra is védettek maradnak, és nem épülhet hulladékégető a közelükben.

„Nem engedem, hogy a természetes gyógyforrások és a fürdők, amelyek betegeink gyógyítását segítik, bármilyen módon veszélybe kerüljenek” – jelentette ki Šaško. A miniszter szerint az ellenzék valódi megoldások helyett álhírekkel és félelemkeltéssel foglalkozik.

A kassai Granya vállalat Hontianske Tesáre (Korponai járás) községben tervezett hulladékosztályozó és -újrahasznosító üzemet, valamint a nem újrahasznosítható hulladékot feldolgozó égetőt építeni. A beruházás ellen tiltakozott a helyi önkormányzat, a lakosság, valamint a környező települések vezetői, köztük Gyűgyé is.

camera

4

Nem lesz hulladékégető Gyűgy mellett, amit Taraba is őrültségnek nevezett – Šaško eltörölte a kapcsolódó rendeletet

Kamil Šaško (Fotó: TASR) 

Dušan Strieborný polgármester február elején arra figyelmeztetett, hogy hulladékégetőket általában nagyvárosok közelébe telepítenek, ahol jelentős mennyiségű hulladék termelődik. Szerinte érthetetlen, hogy a 130 ezer tonna hulladék feldolgozására tervezett központot éppen ott akarják létrehozni, mivel a Korponai járásban évente mindössze 5500 tonna hulladék kerül lerakókba.

A polgármester arra is figyelmeztetett, hogy a hulladék nagy részét külső forrásból kellene beszállítani, ami tovább terhelné a már most is túlterhelt közlekedési infrastruktúrát. Hasonló aggodalmakat fogalmazott meg Radoslav Vazan, Korpona polgármestere is, aki szerint a hulladékszállító kamionok áthaladása a városközponton teljesen elfogadhatatlan.

A beruházással kapcsolatban február 6-án lakossági fórumot is tartottak Hontianske Tesáre községben. Štefan Foltán, a település polgármestere hangsúlyozta, hogy az önkormányzat és a helyiek túlnyomó többsége ellenzi a projektet.

A 120 millió eurós beruházás a Dvorníky településrész közelében, egy magánterületen épült volna meg. A tervek szerint a központban évente 130 ezer tonna vegyes kommunális és ipari hulladékot dolgoznának fel, ebből 100 ezer tonna nem újrahasznosítható anyagot égetnének el energia- és hőtermelés céljából.

A Granya vállalat szerint a központ hozzájárulna a hulladéklerakók terhelésének csökkentéséhez, és az újrahasznosíthatatlan anyagokat környezetbarát módon energiává alakítaná. Az üzem fő hőfelhasználója egy nagy üvegházas gazdaság és egy mezőgazdasági-ipari központ lenne, amelyet a hulladékfeldolgozó mellett építenének fel.

A beruházó szerint a fejlett uniós országokban az ilyen létesítmények a megújuló energiaforrások arányának növelését és a hulladéklerakók tehermentesítését szolgálják, ezért a projekt a fenntartható hulladékgazdálkodás szempontjából is indokolt lenne.

camera

4

Nem lesz hulladékégető Gyűgy mellett, amit Taraba is őrültségnek nevezett – Šaško eltörölte a kapcsolódó rendeletet

Tomáš Taraba - Fotó: TASR 

A Környezetvédelmi Minisztérium viszont ugyancsak elutasította, hogy bármilyen égető épüljön azon a területen. Tomáš Taraba (SNS), a tárca vezetője az e heti kormányülés előtt azt mondta, erről még csak vitát sem hajlandó indítani.

“Átvizsgáltam az egész folyamatot. Nem volt engedély kiadva hulladékégető létesítésére. Minden érintett minisztérium negatív állásfoglalást adott ki, így megnyugtathatom a közvéleményt. Egy olyan égető, amelyet minden illetékes szerv ellenzett, nem kaphat pozitív elbírálást” – mondta Taraba.

Őrültségnek nevezte a hulladékégető fürdőváros melletti megépítését. Hangsúlyozta, hogy Szlovákiának három-négy hulladékégetőre lenne szüksége, de ezeknek volt vegyi üzemek területén kellene épülniük, és vasúti hálózatra kellene kapcsolódniuk.

A környezetvédelmi tárca írásos állásfoglalást kért az Egészségügyi Minisztériumtól az égetőhely minősítésével kapcsolatban. Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter szerint ez egy szabványos eljárás, amely a Állami Gyógyfürdőbizottság (ŠKK) hatáskörébe tartozik.

„Az állásfoglalás nem azonos egy határozattal, és semmilyen döntés nem született az égető ügyében” – hangsúlyozta Šaško. Hozzátette, hogy a dokumentumban hét feltételt szabtak meg a beruházó számára, amelyek teljesítésének elmulasztása negatív döntést eredményezne. Ezek a feltételek a természetes gyógyforrások és ásványvizek védelmét szolgálják.

Šaško reagált arra a kritikára is, amely a természetes gyógyforrások védőövezeteiről szóló rendeletét érte. A jogszabály Gyűgy, Szántó (Santovka – Lévai járás) és Szalatnya (Slatina) természetes ásványvízforrásait védte, valamint meghatározta az ott tiltott tevékenységeket. A miniszter szerint csak a többi rendelettel való harmonizációról volt szó.

"Nyílt kommunikációt folytatok Taraba miniszter úrral, és tiszteletben tartom a hatáskörét. Ha a rendelet nem illeszkedik a stratégiájába, egyetlen aláírással azonnal visszavonom" – mondta Šaško, aki pénteken végül meg is tette ezt.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program