Fico berosált, az ellenzék mélyrepül, a szemétlerakók meg csak híznak

Podcastjaink elérhetők az Apple Podcasts alkalmazásban, valamint a Spotify-on is!

Sakkjátszma, 77 figurával

Robert Fico kormányának átalakítása olyan, mint egy régi bútordarab újrafényezése – kívülről már csillog, de belül továbbra is eszi a szú. A Hlas és az SNS néhány bársonyszéket átadott a Smernek, így Fico most még kényelmesebben terpeszkedhet a hatalomban. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter lelkesen jelentette be, hogy a kormány újra 77 képviselő támogatását élvezi a törvényhozásban – ami szép szám ugyan, csak hát mint tudvalévő, a parlamenti többség olyan törékeny, mint egy olcsó kempingszék: egy rossz mozdulat, és minden eresztékében recsegni-ropogni kezd. 

Ha a politika sakkjátszma, akkor Fico a kormányátalakítással sáncolt egyet vagy sakkzsargonnal élve rosált, de attól még ugyanazt a játszmát játssza. Rosáláskor a játékos egyszerre helyezi biztonságba a királyt, és teszi aktívabb helyre a bástyát, a kormányfő játszmájában is kénytelen volt ehhez az erős lépéshez folyamodni, hogy megmentse saját magát és kormányát. Az igazi kérdés az, hogy az ellenzék talál-e egy olyan lépést, amire nem számít a kormányfő. 

Zavarosban halászó szlovmagy választók

A szlovákiai magyarok az ellenzéki pártok elnökeivel szemben jóval bizalmatlanabbak, mint az országos átlag, állapította meg a Focus közvélemény-kutató ügynökség. 

A szlovákiai magyarok politikai bizalmi térképe olyan, mint egy halászcsárda műanyag asztala: itt-ott foltos, néhol üres, és bizony vannak nevek, amiket inkább letörölnének róla. Miközben Robert Ficóban és Peter Pellegriniben nagyjából ugyanannyira bíznak, mint a szlovák többség, az ellenzéki politikusokat úgy kerülik, mint egy kétes szavatosságú halászlevet. Az ellenzéki Michal Šimečka, Milan Majerský és Branislav Gröhling bizalmi indexe olyan mélyre süllyedt a szlovákiai magyarok körében, hogy a következő régészgenerációk fogják majd kiásni valahonnan. A KDH, az SaS és a PS vezetői hiába próbálnak megkapaszkodni, a magyar választók körében, hiszen különös módon még a szélsőjobboldali Milan Uhrík is több magyar választó szívébe lopta be magát, mint egyes szalonképesebb ellenzékiek, ami azért felvet néhány kérdést. Talán a szlovmagy szavazók már annyira belefáradtak a régi arcokba, hogy inkább a káoszt választják az unalom helyett? Esetleg körükben jobban működik a propaganda? Egyedül Gubík Lászlót, a Magyar Szövetség elnökét nevezhetjük bizalmi hullámlovasnak, csak ő mondhatja el, hogy saját közössége viszonylag stabilan támogatja – persze ez relatív, mert a politikai bizalom olyan törékeny, mint a bizonyosság. Az ellenzék számára a tanulság egyértelmű: ha komolyan veszik a magyar szavazókat, ideje lenne úgy is viselkedniük, nem csak kampányidőszakban lejárni hozzájuk halászlét főzni. 

Ökoavantgárd a falu végén

Ha egy kicsit is vicces lenne a dolog, akár nevetségesnek is mondhatnánk a környezetszennyezés, pontosabban az illegális szemétlerakatok miatt kiszabható büntetési tételeket. A Számvevőszék legújabb jelentésében lesújtó képes fest a helyzetről. 

Képzeljék el, hogy az emberiség művészi hajlama nemcsak festményekben és szimfóniákban, hanem szeméthalmokban is megnyilvánulna – nos, ebben az esetben Szlovákia igazi művészi nagyhatalom lenne, hiszen több mint 11 ezer illegális szemétlerakó ékesíti tájait, és ez a jelenség tetten érhető a dél-szlovákiai, magyarok lakta községek külterületein is. Mintha a természet és a civilizáció furcsa koprodukcióba kezdett volna: az erdők ölén kibomló nejlonszatyrok, patakokban ringatózó műanyagpalackok és a domboldalakra álmodott rozsdás hűtőszekrények akár egy modern kori ökológiai avantgárd installáció részei is lehetnének. Az ember, aki egykor barlangrajzokat hagyott hátra, ma inkább mosógépekkel üzen az utókornak. A gond csak az, hogy ezek a „műalkotások” nem múzeumba valók, hanem a szelektív hulladékgyűjtőbe. Mert ha így folytatjuk, a jövő régészei nem amforákat ásnak majd ki, hanem eldobott tévék távirányítóit, és nem biztos, hogy értékelik majd az effajta leleteket. Lehet, hogy egyszer majd egy-egy illegális lerakó annyira megnő, hogy saját irányítószámot kap Tallóson, Nagyamagyaron, Zselízen vagy Szepsiben, de addig is marad a kérdés: tényleg egy szemétdombot akarunk hátrahagyni az utókornak, vagy inkább egy élhető országot?