4

Fotó: Szent János Apostol Egyházi Alapiskola - Facebook
A Regionális Közegészségügyi Hivatal elrendelte a Szent János Egyházi Alapiskola diákjainak és alkalmazottainak beoltását hepatitis A vírussal való fertőzés ellen - derül ki a hivatal által közzétett rendeletből.
A közegészségügyi hivatal két rendeletet is közzétett, ezek egyike vonatkozik a magyar tannyelvű egyházi alapiskola diákjaira és alkalmazottaira. Ebben a megbízott regionális tiszti főorvos, Bíró Gabriella a közegészségügyi törvényre hivatkozva, a sárgaság terjedésének megelőzése céljából elrendeli, hogy a diákokat és az alkalmazottakat a kezelőorvosuk utasításai alapján 6-12 hónapos különbséggel oltsák be két adag inaktivált oltóanyaggal.
Az iskolát több gyermek látogatja a karcsai úti lakótelepről, és információink szerint itt még a tavaszi szünet kezdete előtt volt olyan gyermek, akinél később kimutatták a fertőzést. A Regionális Közegészségügyi Hivatal és az iskola munkatársai ezt követően fokozatosan értesítették a szülőket a fertőzéssel kapcsolatos tudnivalókról és teendőkről.
Az egyik, neve elhallgatását kérő szülő ezt megerősítette, hozzátéve, hogy meg kell várniuk, míg megkapják az erre vonatkozó levelet a közegészségügyi hivataltól. Egy másik szülő arról számolt be portálunknak, hogy azok az iskola a jelek szerint hétfőn megnyílik, viszont csak azok a gyerekek mehetnek, akik nem a Karcsai úti lakótelepen laknak. Elmondta továbbá, hogy az orvos tanácsa alapján a gyerekeket öt héten keresztül megfigyelik, ez idő alatt többször is adnak vér- és vizeletmintát.
A másik rendelet a karcsai úti közösségi központ látogatóit és alkalmazottait érinti. Ebben a központban különböző iskolán kívüli foglalkozásokat tartanak a karcsai úti lakótelepen élő gyerekek számára kis csoportokban. A rendelet szerint a központ látogatóinak és alkalmazottainak orvosi vizsgálaton kell részt venniük legkésőbb 72 órával azután, hogy kapcsolatba léptek hepatitis A vírussal (VHA) fertőzött vagy fertőzésgyanús személlyel.
„A VHA gócpontjában végzett orvosi felügyelet magában foglalja a fertőzésgyanús személyek anamnézisének felvételét, klinikai és laboratóriumi vizsgálatát. Az ismétlődő klinikai anamnesztikus vizsgálatokat 7–10 napos időközönként végzik, összesen 50 napon keresztül az utolsó beteggel való érintkezéstől számítva. Amennyiben szubjektív vagy objektív klinikai tüneteket észlelnek, biokémiai és szerológiai vizsgálatot végeznek a VHA markerek jelenlétére vonatkozóan" - áll a rendeletben.
Ezt követően pedig, a fertőzöttek való érintkezést követő, legkésőbb 14 napon belül át kell esniük a védőoltáson.
Az is szerepel a rendeletben, hogy azokat a iskola- vagy óvodalátogató gyerekeket, akik fertőzésgyanús személlyel léptek kapcsolatba, 50 napra vegyék ki az adott intézményből és izolálják.
„Amennyiben az érintett gyermek megkapja a védőoltást, a közösségbe való visszatérés korábban is lehetséges, azonban feltétele, hogy az oltás beadása után legalább 15 nap elteljen, valamint a 14. napon végzett anti-HAV IgM ellenanyag-vizsgálat negatív eredményt mutasson" - olvasható a rendeletben.
4

Fotó: Cséfalvay Á. András
Vörös Teréz, a Regionális Közegészségügyi Hivatal epidemiológiai osztályának vezetője portálunknak megerősítette, hogy a korábban közölt adat, miszerint
9 sárgasággal fertőzött személyt regisztráltak a karcsai úti lakótelepen, nem változott. Közülük mindenkit a nagyszombati kórház infektológiai osztályán kezelnek.
„A város vezetését tájékoztattuk az esetekről, javasoltuk a fertőtlenítést, felvázoltuk a szükséges intézkedéseket, a város együttműködik a hivatalunkkal. Az A típusú sárgaság lappangási ideje 15 és 50 nap között van. Tünetei különbözőek, lefolyása a legtöbb esetben enyhe, sokszor tünetmentes” – tájékoztatott.
Közölte azt is, hogy a hepatitis A vírus csak egyszer kapható el, és aki egyszer átesett a fertőzésen, az később védett lesz az újrafertőződés ellen. „Az idősebb emberek korábban nagyobb arányban estek át a betegségen, a fiatalabb korosztály azonban többnyire még nem találkozott a vírussal” – figyelmeztetett.
4

Illusztráció - archív felvétel
Amennyiben a fertőzés okozta megbetegedés nem tünetmentes, a korai tünetei között előfordulhat fáradtság, levertség, rossz közérzet, étvágytalanság, hányinger, hányás, fogyás, esetleg hasmenés vagy székrekedés, mérsékelt láz, illetve a jobb bordaív alatti fájdalom.
"Később a bevezető tünetek elmúlnak, a beteg közérzete javul, ám további panaszok jelentkezhetnek a máj gyulladásával összefüggésben: sárga színűvé válik a bőr és a szemek fehérje, sötétbarna lehet a vizelet és világos színű a széklet; viszketés, bőrkiütés jelentkezhet; miközben a máj megnagyobbodik" - sorolta fel Vörös Teréz.
Csütörtökön már megírtuk, hogy több óvintézkedést javasolt Hájos Zoltán polgármester Dunaszerdahelyen, összefüggésben a sárgasággal. Mindenekelőtt fertőtlenítést javasolt az oktatási intézményekben, emellett azt tanácsolta az üzletek, szolgáltatások és tömegközlekedési eszközök üzemeltetőinek, hogy fokozott figyelemmel fertőtlenítsék a gyakran megérintett felületeket (bevásárlókosarak, fogantyúk, ajtókilincsek, kapaszkodók stb.). “Az eladókat és a vásárlókat felkérem, hogy a nem csomagolt élelmiszerek kezelésénél viseljenek kesztyűt és tartassák be a vásárlókkal is az egyszer használatos kesztyű használatát” – fogalmazott.
Sokakban felmerült, hogy miért nem rendelnek el karantént az egész karcsai úti lakótelepen, a polgármester azonban közölte, hogy ez nem ilyen egyszerű kérdés, és csak a Regionális Közegészségügyi Hivatallal együttműködve tudnak döntéseket hozni. A hivatal munkatársaival napi kapcsolatban vannak, az óvintézkedéseket is velük együttműködve javasolják.