Itt tartunk: Lavrov szerint sok orosz politikus egyenesen „eufóriában van" Trumpnak köszönhetően

camera

1

Itt tartunk: Lavrov szerint sok orosz politikus egyenesen „eufóriában van" Trumpnak köszönhetően

Fotó: TASR/AP 

Megosztás

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök pragmatizmusát méltatta, szerinte ugyanis erre van szükség az orosz megszállás következtében kirobbant orosz-ukrán háború befejezéséhez.

Az orosz külügyminiszter ismét elutasította az európai békefenntartó csapatok esetleges ukrajnai telepítését, ebbe pedig még akkor sem mennének bele, ha azok kizárólag az európai unió országainak katonáiból állnának. Szerinte az Ukrajna biztonságát garantáló csapatok „nyílt fenyegetést” jelentenének Oroszország számára – számolt be róla a SME.

A pénteki fellépésével Európa-szerte botrány kiváltó Trump kapcsán az orosz tárcavezető arról számolt be, hogy már az amerikai elnök korábbi, 2016-os megválasztását követően is „eufóriába estek a Kreml politikusai” ez pedig most sincs másként.

Trump botrányos viselkedéséről

Végezetül kitért arra is, hogy Trump célja továbbra is az Egyesült Államok világpolitikában betöltött hatalmi pozíciójának fenntartása és javítása, amihez Lavrov szerint „a józan eszet használja eszközként” (noha nem részletezte, hogy Trump mely lépéseire gondol ez alatt) és kész arra, hogy „máshogy csinálja a dolgokat”.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program