Tomáš 79 képviselőben reménykedik, Bajo Holečková szerint viszont még a 76 sem biztos

camera

1

Tomáš 79 képviselőben reménykedik, Bajo Holečková szerint viszont még a 76 sem biztos

Forrás: STVR  

Megosztás

Amíg Erik Tomáš munka-, szociális- és családügyi miniszter a koalíció 76 képviselős támogatását már garantáltnak veszi és a 79-ben reménykedik, addig Martina Bajo Holečková, az ellenzéki SaS képviselője szerint a hárompárti konglomerátum még 76 biztos szavazóval sem rendelkezik - jelentették ki mindezt az STVR O 5 minút 12 című politikai vitaműsorának vasárnapi adásában.

A tárcavezető szerint most az a legfontosabb, hogy meg tudjanak egyezni a pártjából „kirúgott” Samuel Migaľal és Radomír Šalitrošal, valamint az ugyan továbbra is párton belül lévő, de előbbi két képviselőt támogató Ján Ferenčákkal. Ezzel szemben nem tart attól, hogy a Rudolf Huliak miniszteri székbe kerülése esetén helyét a parlamentben átvevő Miroslav Radačovský ne támogatná a kormányt és annak programját.

A lázadás büntetéséről

Az ellenzéki képviselő szerint ugyanakkor koránt sem lehet a koalíciós válság elrendezéséről beszélni, tudomása szerint pedig a Hlas „lázadóival” egyelőre egyáltalán nem sikerült megegyezni, ilyen körlümények mellett pedig aligha alakulhat ki stabil kormányzás. Ezzel összefüggésben nehezményezte, hogy a parlament jelenleg képtelen normálisan működni és szerinte úgy tűnik ez az állapot még egy darabig fenn is marad, nem is beszélve arról, hogy a Sport- és Idegenforgalmi Minisztérium élére Huliak személyében olyan ember kerülhet, aki egyáltalán nem ért az adott tárca vezetéséhez. Az erősen jobboldali képviselő kapcsán arra is rámutatott, nehezen tudja elfogadni, hogy a Hlas politikusai egy olyan személy társaságában üljenek a kormányban, aki ki akar lépni az Európai Unióból.

Huliak és a miniszterség

Tomáš szerint megvan az esélye, hogy már a jövő héten sor kerül a házelnök megválasztására, noha erről nem mindenkinek szolgáltattak információt, erre reagálva pedig Bajo Holečková leszögezte, hogy az ellenzéki pártok nem vesznek majd részt az erről szóló, esetleges rendkívüli parlamenti ülésen.

Lesz-e jövő héten házelnök?

A vitapartnerek végezetül Ukrajna orosz megszállás elleni védekezésére is kitértek, abban ugyanis mindketten egyetértenek, hogy az Európai Uniónak és Ukrajnának részt kell vennie a béketárgyalásokon, nem lenne ugyanis normális, hogy a huszonhét tagú szövetség egyszerűen kimaradjon a döntésből. A tárcavezető ugyanakkor azt is kiemelte, úgy gondolja, hogy a fegyverkezés megerősítése és a „háború finanszírozása” semmi jóra nem vezetett, noha arra nem tért ki, hogy szerinte Szlovákiának vétóval kellene-e élnie a következő témába vágó brüsszeli találkozón.

Az SaS képviselője teljességgel irreálisnak nevezte Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő pénteki találkozóját és szerinte az Egyesült Államok elnöke egyértelmű üzenetet fogalmazott meg Európa számára, ami semmi pozitívumot nem tartalmaz. Véleménye szerint mindez arra is rámutatott, hogy az Európai Uniónak meg kell mutatnia, hogy magabiztos, erős és tud gondoskodni a saját gazdasági, valamint biztonsági igényeiről.

Az irreális találkozó és következményei

(TASR)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program