Šutaj Eštok közbiztonsági kérdésekről tárgyal majd a ZMOS képviselőivel

camera

1

Šutaj Eštok közbiztonsági kérdésekről tárgyal majd a ZMOS képviselőivel

Fotó: TASR 

Megosztás

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter jövő héten a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének (ZMOS) képviselőivel találkozik, találkozójuk témái közt pedig kiemelt helyen szerepelnek majd a közlekedési-, valamint a közbiztonság emelésének lehetőségei.

Előbbi kapcsán elsősorban olyan új típusú radarok beszerzéséről lesz majd szó, melyek lehetővé teszik nem csak a sebességkorlátozások, de más forgalmi szabályok, például a biztonsági öv viselési kötelezettség megszegésének rögzítését is. Mindez a tárcavezető szerint nagyban hozzájárulhat a tragikus kimenetelű balesetek csökkentéséhez, noha fontos lesz meghatározni, hogy milyen útszakaszokon és egymástól milyen távolságra lehet ezeket elhelyezni, nem szeretné ugyanis, ha egyes polgármesterek a technológiát „gyors anyagi forrásszerzésre” használnák.

A közbiztonság kérdése kapcsán még nem tudunk konkrétumokat, a ZMOS előzetes nyilatkozatában azonban leszögezte, hogy számos tagja örömmel fogadná a járási rendőröri testületekről szóló törvény módosítását, valamint az utcai rendőri jelenlét megemelését.

(TASR)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program