Pellegrini fogadta Huliakot, a leendő sportminiszter szerint egy húron pendülnek

camera

1

Pellegrini fogadta Huliakot, a leendő sportminiszter szerint egy húron pendülnek

Fotó: TASR-Pavel Neubauer 

Megosztás

Peter Pellegrini államfő hétfőn délelőtt az elnöki palotában fogadta Rudolf Huliak frakció nélküli parlamenti képviselőt, akit Robert Fico (Smer-SD) kormányfő idegenforgalmi és sportminiszternek jelölt.

Fico a múlt héten adta át Dušan Keketi (SNS-jelölt) idegenforgalmi és sportminiszter leváltására vonatkozó javaslatát, és Huliak kinevezését javasolta. Az államfő közölte, személyesen akar beszélni Huliakkal, ezért találkozóra hívja az elnöki palotába.

A parlamenti erőviszonyok megváltozása miatt került át a tárca az SNS-től a Smer-SD-hez, miután a kormánypártok vezetői megállapodtak a koalíciós szerződés módosításában.

Az elnöki palota nem tájékoztatott a találkozó eredményéről, Huliak viszont pozitívan értékelte. „A vita eredményes volt, nem érintettünk semmilyen ellentmondásos témát” – mondta a találkozó után, és meggyőződését fejezte ki, hogy mindkét fél elégedett az egyeztetéssel.

Hozzátette, nem merült fel olyan téma, amiben ne értettek volna egyet. Huliak azt is közölte, ő is részt vesz majd a koalíciós tanács ülésein és a Smer-SD jelöltjeként fogja betölteni a miniszteri posztot.

Huliak szerint elegendő menedzsmenttapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy vezesse az idegenforgalmi és sportminisztériumot. „Fontos, hogy megfelelő emberekkel vegyük körül magunkat” – mondta.

„Úgy gondolom, az államfő világosan meg akarta ismerni a céljaimat. Minden szükséges kérdést megválaszoltunk, úgy vélem, mindkét fél megelégedésére” – jegyezte meg.

Huliak elutasítja, hogy előrehozott választás legyen az országban. Véleménye szerint a kormánykoalíciónak most 76 képviselője van, és az ő három képviselője, a Národná koalícia tagjai továbbra is parlamenti képviselők maradnak. Miután kinevezik miniszternek, Ivan Ševčík lehet a parlament földművelési és környezetvédelmi bizottságának elnöke.

Az államfővel a Národná koalícia programjáról is beszéltek, Huliak visszautasítja, hogy abban egyértelműen szerepel az Európai Unióból való kilépés. „A Národná koalícia mindig is népszavazást szorgalmazott ebben a kérdésben, melyen az emberek szabadon kinyilváníthatnák a véleményüket” – tette hozzá.

A kormányfő a múlt héten adta át Dušan Keketi (SNS-jelölt) idegenforgalmi és sportminiszter leváltására vonatkozó javaslatát az államfőnek, és Huliak kinevezését javasolta. Az államfő akkor közölte, személyesen akar beszélni Huliakkal, ezért találkozóra hívja az elnöki palotába. A parlamenti erőviszonyok megváltozása miatt került át a tárca az SNS-től a Smer-SD-hez, miután a kormánypártok vezetői megállapodtak a koalíciós szerződés módosításában.

A leendő miniszter megerősítette, hogy esetleges hivatalba lépése után távoznak a minisztériumból a jelenlegi államtitkárok, Ján Krišanda és Marek Harbuľák.

(TASR)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program