1

Fotó: Plus 7 dní
Éveken keresztül megszegte a törvényt a rejtélyes vállalat, amelyhez a Vinosadyban (Bazini járás) lévő kastély tartozik. Már feltüntették a juttatások végső kedvezményezettjét, de nem biztos, hogy ő is az épület tulajdonosa.
Robert Fico miniszterelnök 2020-ban előszeretettel látogatott el partnerével, Katarína Szalayovával a Vinosadyban (Bazini járás) lévő kastélyba, amely a Kulturális és Történelmi Emlékek Helyreállítása (Obnova kultúrnych a historických pamiatok) nevű céghez tartozik. A múltban Jozef Brhel is invesztált a kastélyba, de Miroslav Výboh is közel állt hozzá.
A nyilvánosság viszont sosem tudta meg a kastély tulajdonosának a nevét, ugyanis a vállalat a cégjegyzékben nem adta meg a juttatások végső kedvezményezettjét. A Pozsony III Városi Bíróság ennek a kötelességnek az elmulasztásáért bírságot szabott ki. A pontos összeg nem ismert, ugyanis a bírósági határozatban ezt anonimizálták, a törvény szerint viszont a bíróság ilyen mulasztásért 3310 euróig terjedő bírságot szabhat ki.
2019 óta a cégeknek az ügyvezetők és a partnerek mellett a juttatások végső kedvezményezettjét, tehát a tulajdonost is fel kell tüntetniük a cégjegyzékben. Egyes vállalatok viszont ezt a kötelezettségüket évek óta nem teljesítik. Ide tartozott a már említett Kulturális és Történelmi Emlékek Helyreállítása nevű cég is, amelynek máig nem tüntették fel semmilyen elérhetőségét. A vállalat éveken keresztül megszegte a törvényt azzal, hogy nem hozta nyilvánosságra a juttatások végső kedvezményezettjét, ez viszont tavaly megváltozott – a cégjegyzékben ugyanis feltüntették egy bizonyos Milan Paršo nevét.
Az Aktuality ellátogatott Kysucký Lieskovecbe, az illető hivatalos lakcímére, ahol egy régi ház fogadta őket. A helyiek szerint a ház valóban Paršoé, néha-néha pedig látják is őt ott. Amikor a portál újságírója ott járt, meg is érkezett a férfi egy terepjáróval. Azt állította, hogy az állandó lakhelye Csehországban van, az Aktuality szerint viszont egy nyilvános jegyzékben sem tüntették fel az általa közölt címet.
Paršo nem volt hajlandó válaszolni az újságíró kérdésére, helyette közölte vele, hogy várjon tíz percet. A férfi elhajtott az autójával kb. 100 méterre, megállt, majd hosszan telefonált valakivel. Miután visszament, elkérte az újságíró elérhetőségét, mondván, hogy néhány napon belül jelentkezni fog valaki, aki mindent elmagyaráz. Paršo viszont a saját elérhetőségeit nem volt hajlandó megadni. Az Aktuality szerint az ígért „valaki” a mai napig nem jelentkezett.
Az Aktuality szerint Paršo, mielőtt a kastély mögött álló céghez került volna, két, a nyilvánosság számára viszonylag ismeretlen vállalatban tevékenykedett – az egyik egy őrző-védő szolgálat volt. A portál szerint sokkal nagyobb figyelmet érdemel egy több mint 20 évvel ezelőtti maffiaügy, amely során Paršo kis híján életét vesztette. A férfit Peter Holáň, a meggyilkolt zsolnai maffia vezetőjének, Milan Holáňnak a testvére akarta meggyilkolni. A rendőrségi nyomozás szerint Holáň Paršo likvidálásával akarta megerősíteni befolyását Észak-Szlovákiában, valamint növelni az illegális tevékenységekből és a védelmi pénzből származó bevételét.
Holáň barátját, az egykori katona Ivan Beňát bízta meg a gyilkosság elkövetésével – adott is neki két pisztolyt. 2022. július 11-én egy másik egykori katona, Peter Blažíček vitte autóval Beňát Čadcára. Utóbbi a lakóház előtt tíz lövést adott le Paršóra, ebből ötször el is találta. Többszörös sérülései ellenére Paršo életben maradt, felépülése három hónapig tartott.
Holáň ezt követően áttette székhelyét Észak-Szlovákiából Pozsonyba, ahol megszervezte a Sýkora-klán ismert tagjának, Peter Čongrádynak a megölését. A piszkos munkával ismét Beňát bízta meg, aki Blažíčeket is bevonta az akcióba. Az első kísérlet során még nem jártak sikerrel, 2004. szeptember 9-én viszont már nem volt esélye Čongrádynak – a páros 24 golyót lőtt ki rá, miközben egy pizzéria előtt szállt ki az autójából. Holáňt később 18 éves szabadságvesztésre ítélték Čongrády megöléséért.
Visszatérve a Vinosadyban lévő kastélyhoz: gyakorlatilag semmit sem jelent, hogy Paršo a juttatások végső kedvezményezettje, ugyanis azon társaságok esetében, amelyekben a tulajdonosok egyike sem rendelkezik 25 százalékot meghaladó részesedéssel, kivétel van érvényben, miszerint törvényes részvényeseiket a juttatások végső kedvezményezettjeként tartják nyilván. 2004 novembere óta Paršo a cég egyetlen törvényes tisztviselője. 2012 óta az ő kinevezése volt az egyetlen személyi változás a cégen belül.