Flashmob lesz a Pozsonyban megtámadott magyar fiú mellett, reagált a magyar kormány is

camera

3

Flashmob lesz a Pozsonyban megtámadott magyar fiú mellett, reagált a magyar kormány is

A támadás helyszíne 

Megosztás

Civil kezdeményezéssel flasmobot szerveznek szerdán délután 17 órára a pozsonyi Šafárik térre, ahol múlt péntek este egy szlovák fiatalember szóváltásba keveredett, majd késsel támadott meg egy 20 éves fiatalt azután, hogy hallotta őt a társaival magyarul beszélni.

A támadó a sértettet az állán sebezte meg, a fiú ezután orvosi ellátásra szorult.

A részletek:

Az esetre keddi cikkünket követően reagált a Magyar Szövetség, azt közölték, nem engedhetik meg azt, hogy az ország visszacsússzon oda, amikor Pozsonyban nem mertek a magyarok megszólalni az anyanyelvükön. Megemlítették a Hedvig-ügyet és a szurkolóverést is.

Még az este folyamán reagált a magyar kormány Külgazdasági és Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára, Magyar Levente is.

„A történtek tisztázására egyeztettem szlovák kollégámmal, Marek Eštok külügyi államtitkárral, akitől az eset teljeskörű, alapos, a lehetséges motivációkra is kiterjedő kivizsgálását kértem. Államtitkár úr biztosított minderről, ahogyan azt is megerősítette, hogy a szlovák rendőrség mindent megtesz az elkövető kézre kerítéséért” – közölte.

Egy civil csapat flashmobot hirdetett szerdán délután 17 órára a Šafárik térre, a támadás helyszínére.

„Péntek este megtámadtak egy csapat magyarul beszélő fiatalt. Pozsonyban, az ország fővárosában. Azt hittük, ezen már rég túl vagyunk” – jelezték portálunknak. Hozzátették: „Gyertek, és mutassuk meg együtt, hogy Pozsony továbbra is egy toleráns város, ahol senkinek nem kell félni, ha az anyanyelvén beszél.”

A késes támadásra a Magyar Szövetség sajtótájékoztatón reagál, amelyre szerdán 13:30-kor kerül sor.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program