Rudolf Huliak igazi politikai túlélő. Kotleba listáján sikertelenül indult a választásokon, majd egy mikropárt és Andrej Danko segítségével vált képviselővé. Környezetvédelmi miniszteri álmát Čaputová oszlatta el, hogy végül Robert Fico és Peter Pellegrini váltsa valóra. Rudolf Huliak ötéves politikai karrierjének története következik.
Felemelkedés (I.)
Rudolf Huliak első látványos politikai megmozdulása 2020-ban történt. Ekkor a Marián Kotleba-féle ĽSNS pártlistájának 38. helyéről indult. A főként autólakkozással és -szervizeléssel foglalkozó kisvállalkozó mindössze 899 voksot gyűjtött össze, és bár a párt bejutott a parlamentbe, Huliak nem jutott bársonyszékhez.
A szélsőjobboldali pártot ezután faképnél hagyta, és egy évvel a választások után már a Nemzeti Koalíció (NK) nevű nemzeti mikropárt elnöke lett.
Rá egy évre újra indult a választók szavazataiért, ezúttal a Zólyomi járásbeli Nagyócsa (Očová) polgármesteri címét szerette volna megszerezni. Az NK és az SNS színeiben végül legyőzte két vetélytársát, a szavazatok 51 százalékával húzta be a győzelmet. A 2022-es összevont választásokon Besztercebánya megye önkormányzati elnöki pozíciójáért is elindult, azonban csak a dobogó harmadik fokáig sikerült felkapaszkodnia.
5

Rudolf Huliak (TASR)
2023-ban újabb választásokra került sor az országban. Az előrehozott parlamenti választások előtt Huliak mikropártja összefogott az SNS-szel, és a pártlistán Očová polgármestere a 150. helyről indult, végül közel 59 ezer szavazattal bejutott a parlamentbe.
A hirtelen jött népszerűségét főleg a közösségi médiaplatformok algoritmusainak köszönheti. Huliak rendszeresen osztott meg féligazságokat, álhíreket, gyűlöletkeltő videó pedig néha több tízezer emberhez is eljutottak. A tavaly májusban felfüggesztett Facebook-oldalát 60 ezer ember követte.
Közösségi oldalain például megosztott egy már hallásra is könnyen azonosítható deepfake videót, ahol a Michal Šimečka (PS) hangját utánozó mesterséges intelligencia arról beszél, hogy a Progresszív Szlovákia drámaian emelné a sör árát – mindezt a választások előtt négy nappal. „Megosztottam, amit kaptam, nem hiszem, hogy ez egy hoax” – válaszolta később egy újságírói kérdésre.
„Egy futballmérkőzés közepén [az emberek] a szünetben kiürítenének egy stadiont, felállítanának egy oszlopot, és egy ilyen embert felakasztanának – szó szerint felakasztanának” – Huliak ezt Marián Hletko környezetvédelmi aktivistának üzente egy videóban, miután vitába keveredett vele. „Ezután gereblyével összeszednék, a holttestet valahol a tengerbe szórnák, majd a futballmérkőzés jó érzéssel folytatódna tovább, hogy megszabadultak egy ingyenélőtől” – részletezte tovább a jelenlegi sportminiszter.
Huliak „gyöngyszemeit” ebben a videóban gyűjtöttük össze:
Korábban a menekülteket majmoknak nevezte, és arról beszélt, hogy a háttérhatalom célja, hogy ezeket az embereket az európai népekkel összekeverje, mert a közös gyerekeiknek állítása szerint így alacsonyabb lesz az IQ-szintjük, így generációról generációra könnyebben irányíthatóak lesznek az emberek.
Bukás
Miután a Smer megnyerte a 2023-as szeptemberi parlamenti választásokat, és koalícióra lépett a Hlas és az SNS pártokkal, Huliakot szemelték ki környezetvédelmi miniszternek.
Huliak 2005 óta a Szlovák Vadászkamara elnökségének tagja. A kampány alatt főként a környezettel és a földműveléssel kapcsolatos témákat vitte, azon belül is leginkább a barnamedvékkel foglalkozott.
Számtalanszor bagatelizálta vagy tagadta a klímaváltozást:
„Ezek az emberek azt álmodják, hogy nullára csökkentik a CO2-t. Tudják, mi történik, ha nulla lesz a CO2-kibocsátás? Robbanásveszélyes lesz a környezet, és megfulladunk az oxigéntől” – mondta Huliak az Aktuality.sk által szervezett vitában.
5

Rudolf Huliak szerdán az elnöki palotában (TASR)
„Ha mindannyian melegek leszünk, szexuálisan dezorientáltak, és egyéb hasonló problémák merülnek fel. Úgy érzem egyre több meleg van. Aztán az a kérdés jut eszembe, mert úgy tűnik, a klíma túlmelegszik, és ezek a gázok termelődnek. Mert tudják jól, hogy ezek a gázok, az aktusok során keletkeznek. Akár akarjuk, akár nem. Ha az a lyuk arra való, hogy szarjunk, nem másra kell használni” – ezt pedig már egy találkozón mondta a közönségnek.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök végül nem volt hajlandó kinevezni őt környezetvédelmi miniszternek, azzal érvelve, hogy Huliak elutasítja a klímaváltozásról szóló tudományos konszenzust.
Huliak így parlamenti képviselővé vált.
Felemelkedés (II.)
2024 októberének elején Huliak kérte a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) parlamenti frakciójának nevének megváltoztatását. A javasolt név a „Szlovák Nemzeti Párt – Nemzeti Koalíció/Önálló Jelöltek” lett volna. Ezzel azonban nem értett egyet a nemzetiek vezetője, Andrej Danko.
A viták után Huliak 2024. október 22-én bejelentette, hogy Ivan Ševčíkkel és Pavel Ľuptákkal együtt elhagyják az SNS parlamenti frakcióját. Tiltakozásul többször nem szavazták meg a koalíció javaslatait a parlamentben, miközben Huliak követelte magának a környezetvédelmi minisztériumot.
A koalíció helyzete a parlamenti többséggel tovább bonyolódott, miután a Hlas-SD négy képviselője – Samuel Migaľ, Radomír Šalitroš, Ján Ferenčák és Roman Malatinec, aki 2025. február 4-én átlépett a Nemzeti Koalícióba – szintén megtagadták a szavazást.
A helyzetet végül a kormányfő, Robert Fico oldotta meg, aki ultimátumot adott a Hlasnak és az SNS-nek: 2025. február 17-ig rendezniük kell a vitáikat pártjaikban és parlamenti frakcióikban. A megoldás végül az lett, hogy a beruházásokért felelős tárcát és a sportminisztériumot a Smer magához vette. Ennek eredményeként utóbbit Robert Fico átadta Rudolf Huliaknak.
Az idegenforgalmi és sportminisztérium egyébként Andrej Danko régi álma volt. A tárcát Dušan Keketi, az SNS jelöltje irányította, aki szerdán távozott a minisztérium éléről.
5

Dušan Keketi és Rudolf Huliak (Fotó: TASR)
„Nem azért lesz miniszter, mert hosszú ideje foglalkozik a sporttal vagy a turizmussal. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne jó miniszter. Ha megfelelő szakemberekkel veszi körül magát, és hatékonyan alkalmazza vezetői képességeit, a munkája hasznos lehet az új minisztérium számára. Szlovákia elnökeként őszintén kívánom önnek a sikert, mert minden jól irányított minisztérium az összes szlovák állampolgár javát szolgálja” – fogalmazott Pellegrini Huliak szerdai kinevezésekor.
Az elnök emlékeztette egy korábbi beszélgetésükre, valamint arra az elvárására, hogy Huliak pártja nem fog olyan célokat képviselni, amelyek ellentétesek Szlovákia külpolitikai irányultságával és stratégiai érdekeivel.
Fico egyben politikai felelősséget vállalt a tárcáért.
Mi lesz most?
Azzal, hogy Huliakot miniszterré nevezték ki, képviselői mandátuma fel lett függesztve. Így a koalíciónak csak 75 képviselője maradt, mivel Samuel Migaľ, Radomír Šalitroš és Ján Ferenčák továbbra is lázadoznak.
Huliak képviselői széke Miroslav Radačovskýt, a korábbi EP-képviselőt illeti meg. Az eskütételhez azonban meg kell nyitni a parlamenti ülést, amihez többség – azaz 76 képviselő szavazata szükséges.
Egyelőre nem tudni, hogy a három elégedetlenkedő képviselő hajlandó lenne egy ilyen lépésre. Ha a parlament három hónapig határozatképtelen, a köztársasági elnöknek lehetősége van feloszlatni a törvényhozást.
Rudolf Huliak így öt év alatt Kotleba sikertelen emberéből Szlovákia sportminiszterévé vált. Amikor hétfőn (március 3-án) az újságírók szembesítették azzal, hogy nincs kellő tapasztalata egy tárca vezetéséhez, így válaszolt:
„A lényeg, hogy az embernek mind a négy kereke a helyén legyen.”