7

Fotók: Cséfalvay Á. András
Egy elhagyott Toyota a Nagymegyer közelében lévő csatornánál, egy tetejére borult Peugeot Nagyudvarnok határában, egy felgyújtott Opel Astra Szentmihályfa közelében – az elmúlt hetekben és hónapokban ilyen látvány fogadta a Dunaszerdahelyi járás sofőrjeit. Ezeket az autókat egy közös tényező kapcsolja össze: tulajdonosaik egyszerűen az út szélén hagyták őket. Megkérdeztük a rendőrséget, hogy vannak-e információik ezekről a járművekről, illetve ki felelős a roncsok eltávolításáért.
A cikk készítésekor négy ilyen esetre koncentráltunk:
Az elsőről még január végén adtunk hírt: egy Opel Astra hetek óta állt a II/572-es út szélén, Nagyabony és Szentmihályfa-Kolónia között, míg végül felgyújtották.
7

Olvasói felvétel
„Megerősíthetjük, hogy a rendőrség foglalkozik az esettel (…). Az illetékes nyomozó eljárást indított rongálás bűncselekménye ügyében, mivel a tűz okát vizsgáló szakértő nem zárta ki az idegenkezűséget” – közölte korábban a Paraméterrel Veronika Dachová, Nagyszombat megye rendőrségi szóvivője. Az autót később elszállították.
Ugyanezen az útszakaszon – nem messze a felgyújtott Astrától – egy Fiat Punto típusú gépjármű is felbukkant. Az autót közvetlenül az út szélén, egy oszlopnak ütközve hagyták magára. Zlatica Antalová rendőrszóvivő a Paraméternek megerősítette, hogy a rendőrök káreseményként rögzítették az esetet.
7

Fotó: Cséfalvay Á. András
A III/1395-ös útszakaszon, Nagyudvarnok és Dunaszerdahely között, egy tetejére borult Peugeot-t hagytak magára. A rendőrség közlekedési balesetként vizsgálja az esetet.
7

Fotó: Cséfalvay Á. András
A rendőrség vizsgálatot folytat a 63-as úton, a nagymegyeri Euromilk közelében található csatorna mellett hagyott Toyota ügyében is.
7

Fotó: Cséfalvay Á. András
Antalová portálunknak azt is elmondta, hogy az autók tulajdonosait felszólították a roncsok eltávolítására, de mivel azok nem akadályozzák a forgalmat, a rendőrség nem kompetens további intézkedések megtételére.
Mit mond a törvény?
„Az említett esetekben a hulladékokról szóló törvény alapján lenne lehetőség intézkedni, amely szabályozza a járművek kijelölt parkolóba történő elhelyezését és a jármű tulajdonosának ezzel kapcsolatos kötelezettségeit (§67, a 79/2015 sz. hulladékokról szóló törvény), azonban ez nem tartozik a rendőrség hatáskörébe” – írta a szóvivő.
A hulladékokról szóló törvény kimondja, hogy „a gépjármű tulajdonosa köteles saját költségére biztosítani a gépjármű elszállítását arról a helyről, ahol károsítja vagy veszélyezteti a környezetet vagy rombolja a község vagy a védett természeti rész vagy táj összképét”.
7

Fotó: Cséfalvay Á. András
A rendőrség mellett az útfenntartó és az önkormányzat is felszólíthatja a tulajdonost a gépjármű eltávolítására. A törvény szerint az autó tulajdonosának ezt követően 60 napja van arra, hogy elszállítsa a roncsokat. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az illetékes szerv – amely lehet az útfenntartó vagy az önkormányzat – köteles elszállítani a járművet. Természetesen az ezzel járó költségeket az autó tulajdonosa köteles megtéríteni.
„Ha a gépjármű üzemeltetője ismert és az értesítést követően egy hónapon belül nem veszi át a gépjárművet a kijelölt parkolóhelyről (vagyis ahová elszállították – szerk. megj.), sem a gépjármű tulajdonosa – mely nem üzemeltető – nem veszi át a gépjárművet ugyanilyen határidőn belül, a határidő leteltével azonnali hatállyal eljárást indít az illetékes állami hulladékgazdálkodási hatóság annak érdekében, hogy a gépjármű tulajdonjoga az államra szálljon át. Ha az illetékes állami hulladékgazdálkodási hatóság úgy dönt, hogy a gépjármű tulajdonjoga átszáll az államra, az állam lesz a gépjármű tulajdonosa a határozat jogerőre emelkedésének napjától” – áll a törvényben.
Ha az eljárás során az illetékes hatóság úgy dönt, hogy a jármű nem kerül állami tulajdonba, akkor azt hivatalosan hulladék gépjárműnek minősítik.
Szintén hulladék gépjármű lesz abból az autóból, amelynek tulajdonosát nem sikerült megállapítani. Ezek a járművek végül egy bontóban kerülnek feldolgozásra.
Amennyiben a tulajdonos nem távolítja el a gépjárművet, szabálysértési eljárást indít ellene a járási hivatal. A törvény szerint ebben az esetben a kiszabható pénzbírság összege 500 és 50 ezer euró között mozog.