1

-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megvizsgálja a 2030-as centenáriumi világbajnokság mezőnyének 64 csapatosra növeléséről szóló javaslatot - értesült az MTI.
Az elképzelésről a New York Times számolt be, majd a szövetség szóvivője a Reuters érdeklődésére közölte, a döntéshozó testület, a Tanács egyik tagja állt elő váratlanul az ötlettel a szerdai ülésen az egyebek napirendi pontnál, majd hozzátette, a felvetést tudomásul vették, és mint minden, tanácstagtól érkező javaslatot, ezt is meg fogják vizsgálni.
Korábban az amerikai lap azt írta, értesülése szerint az uruguayi Ignacio Alonso dobta be a javaslatot, amely csak a 2030-as vb-re vonatkozna. Az öt év múlva esedékes világbajnokságnak Spanyolország, Portugália és Spanyolország a házigazdája, de a centenárium alkalmából Argentínában, Paraguayban és az első vb-nek 1930-ban otthont adó Uruguayban is rendeznek majd egy-egy mérkőzést.
A lap a forrásaira hivatkozva arról is beszámolt, hogy a javaslatot “döbbent csend” fogadta, ugyanakkor az elnök, Gianni Infantino érdekesnek nevezte a javaslatot, melyet azonban szerinte “alaposan meg kell vizsgálni“.
Az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban sorra kerülő jövő évi világbajnokságon lesz először 48 csapatos a mezőny. Legutóbb, 2022-ben Katarban 32 válogatott szerepelt.