1

A felvételen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke az uniós csúcson, Brüsszelben (TASR/AP)
Robert Fico (Smer) szlovák miniszterelnök megszavazta az Ukrajnával kapcsolatos közös uniós álláspontot, miszerint az EU katonailag is segíti Kijevet. Orbán Viktor (Fidesz) magyar kormányfő viszont vétózta azt, ezért a többi 26 tagállam nyilatkozataként fogadták el a szöveget.
Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy az Európa védelmének megerősítésével kapcsolatos részt mind a 27 tagállam – beleértve tehát Magyarországot is – elfogadta, írja az EUrogolus információira hivatkozva a HVG. Ennek értelmében a tagállamok úgy növelhetik a védelmi kiadásaikat, hogy nem kell közben betartaniuk az államháztartási hiányra vonatkozó szigorú uniós szabályokat. Így az államadósság terhére lehet fegyverkezni. Az Európai Bizottság terve szerint létrehoznak egy 150 milliárd eurós hitelkeretet, amellyel az egyes tagállamok védelmi beszerzéseit lehetne finanszírozni.
Sokáig kétséges volt, hogy Szlovákia támogatja-e az állásfoglalás Ukrajnával kapcsolatos részét. Robert Fico szavazatát azonban sikerült azzal megszerezni, hogy bekerült 26-ok állásfoglalásába egy rész, amelyben az állam- és kormányfők felszólítják az Európai Bizottságot, Szlovákiát és Ukrajnát, hogy tegyék intenzívebbé az erőfeszítéseket a gáztranzitügy megoldására. „Az Európai Tanács felszólítja a Bizottságot, Szlovákiát és Ukrajnát, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a gáztranzit kérdésében működőképes megoldások megtalálása érdekében, miközben figyelembe veszik a Szlovákia által felvetett aggályokat” – áll a végleges szövegben.
Ez arra vonatkozik, Szlovákia továbbra is igény tart arra, hogy Ukrajnán keresztül a kapjon orosz gázt. Az ukránok ugyanis nem hosszabbították meg a Testvériség gázvezetéken keresztüli tranzitra vonatkozó szerződést Moszkvával. Magyarország is kardoskodott emellett. Pozsonyi látogatása során Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter pár órával a brüsszeli döntés előtt még arról beszélt, kiállnak Szlovákia mellett a gáztranzit újraindításának ügyében. Most azonban az a furcsa helyzet állt elő, hogy Orbán ezt a részt sem támogatta, vagyis vétózta. Ezért az álláspont ezen része nem is bír az Európai Tanács határozatainál, az ún. következtetéseknél megszokott kötelező jelleggel.
A brüsszeli uniós csúcson, ahol jelen volt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, a 26 tagállam, köztük Szlovákia által elfogadott álláspont arról szól, továbbra is támogatják Ukrajnát az orosz agresszió elleni védekezésében.
Az Ukrajna támogatását elfogadó 26 tagállam öt pontban foglalta össze az álláspontját. Eszerint Kijev részvétele nélkül nem lehet béketárgyalásokat folytatni; Európának helyet kell kapnia ezen tárgyalások asztalánál; a hosszú távú békét egy fegyverszünetnek kell megelőznie; Ukrajnának biztonsági garanciákkal kell kapnia; és területi integritását tiszteletben kell tartani – írja a Politico.