Teljes gőzzel folynak Komárom egyik legnagyobb sportlétesítményének felújítási munkálatai. A városi sportcsarnok renoválására még az előző kormány hagyott jóvá tavaly novemberben 830 ezer eurónak megfelelő összeget, de ennek nagyobbik része csak másfél év után érkezett meg.
A felújítás ezért az eredetileg tervezetthez képest jelentős jelentős késéssel kezdődött, most viszont folyamatosan halad. A beruházás teljes összege kevés híján 1,2 millió euró, ebből a város hozzájárása 355 ezer euró. A munkára kiírt pályázatot az Eurobuilding Kft. nyerte meg.
A felújítás során kicserélik a homlokzatot, az eddigi 638-ról 859 személyesre bővítik a nézőteret. Lesz légkondicionálás, külön feljáró a mozgássérültek, illetve a babakocsik számára, megújulnak a szociális helyiségek. Október végére-november elejére tervezett átadása után a sportcsarnok valamennyi idevágó EU-s szabványnak eleget tesz majd.
Vas Gyula