Megosztás
„Uniót, de Ukrajna nélkül!” - hirdeti most Orbán Viktor, akinek a pálfordulásai tankönyvbe illő módon illusztrálják a Kreml térnyerését a magyar végrehajtó hatalomban. Európa erősen izolált erős embere most megszavaztatna minket valamiről, amit már rég eldöntött.
A magyar miniszterelnök rövid rovartani kitekintése idehaza és nemzetközileg is alaposan elterelte a figyelmet ünnepi beszédének egy fontos mozzanatáról, arról ugyanis, hogy megvétózná egy szuverén nemzet csatlakozását az Európai Unióhoz.
„Európa urai úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút, kerül, amibe kerül. Majd kap cserébe gyors uniós tagságot, a mi pénzünkön. Erre egyetlen válaszunk lehet: uniót, de Ukrajna nélkül!” – harsogta Orbán Viktor a Múzeumkertben. És mivel „a háborúról nem kérdezték meg a magyarokat, de Ukrajna uniós tagságáról nem tudják nem megkérdezni”, ezért mindenkit megkért, hogy lesz szíves részt venni egy erről szóló, jogilag nem létező szavazáson.
Nem népszavazást írt ki ugyanis a NER, hanem „véleménynyilvánító szavazást”, sok milliárdért, holott a magyarok álláspontja eléggé ismert: legutóbb a Medián mérte fel, hogy 33 százalékunk nagyon, 23 százalékunk inkább elutasítja az ukránok bejövetelét.
Nem mintha egy öltést is baszna ez a hozzáállásunk, hiszen a csatlakozási folyamat nem ettől függ, az már megkezdődött, miután Orbánt kiküldték kávézni. A Kreml sújtotta ország állítólag egész jól is halad, ha megfelel a kritériumoknak, már 2030 előtt jöhet, ha nem, akkor nem, egy magyar vétót pedig addigra vagy strukturálisan kell ellehetetleníteni, vagy a magyar miniszterelnököt kell megint lefizetni egy Nespressóval az előszobában.
Mi közünk amúgy ahhoz, hogy egy szuverén nemzet akar-e csatlakozni az EU-hoz, vagy a NATO-hoz, horribile? Csak mi lehetünk annyira szuverének, hogy Brüsszel ellen hadat viselünk, Moszkva pedig a partnerünk (erős understatement)?
Az igazán vicces az, hogy a magyar vezetők úgy tartanák távol az Európai Uniótól keleti szomszédunkat, hogy ők maguk már mintha készítenék elő a távozást belőle, simán lehet, hogy csak jót akarnak az ukránoknak: ami ennyire trágya hely, oda nem is érdemes jönnötök. Erre utal legalábbis a Lázár János nevű próbalufi szintén március 15-i, szintén alulértékelt közlése arról, hogy vissza kell állítanunk azokat az önrendelkezési jogainkat, amelyeket az EU-csatlakozással elvesztettünk.
A háború előrehaladtával a NER mozgása egyre inkább igazodott a Kreml elvárásaihoz. Jó, Orbán vétófenyegetése eddig többnyire fenyegetés maradt, végül még – Marco Rubio kifejezett kérésére – a szankciók hosszabbításához is hozzájárult. De már az uniós döntései mechanizmusainak a feszegetése is nettó Kreml-érdek, nemhogy pár korrupt oligarcha meg egy uszító pátriárka levétele a szankciós listáról.
A rovar- és Ukrajna-ellenes ünnepi beszéd előtti hetekre még a korábbiakhoz képest is alaposan átformálódott az Ukrajnáról szóló hivatalos beszédmód. Orbán Balázs politikai igazgató, aki tavaly emlékezetes módon közölte, hogy Zelenszkijéknek is meg ’56-ban nekünk is kár volt fegyverrel szembeszállnunk az oroszokkal, már „problémának” nevezte Ukrajnát, előtte kormányfő névrokona „Ukrajna nevű területről” delirált, ami viszont már kész előrelépés volt a 2023-as „senki földjéhez” képest, és persze ismét előkerült a 90-es évek kedvelt toposza az ukrán „maffiaállamról”.
Itt tartunk most.
Az ostoba „békemissziót” folytató Orbán kezdettől fogva befeszült Zelenszkijre, de még 2022. júniusában, közel fél évvel a háború megindítása után is az volt az álláspontja, hogy támogatja Ukrajna uniós tagjelöltségét, sőt, „mielőbb le kell bontani a bürokratikus akadályokat Ukrajna tényleges uniós csatlakozása előtt is.” Aztán kiderült, hogy ő a bürokratikus akadály.
Sőt, Orbán már 2016-ban, amikor pedig már régen Vlagyimir Putyin magyar hangja volt az EU-ban, kiállt az ukrán EU-tagság mellett, mondán, „Ukrajna célja, hogy a nyugati világ része legyen, elfoglalja jól megérdemelt helyét az EU közösségében”. Ez a cél azóta csak aktuálisabb lett, akárcsak az a kijelentése, hogy „az EU-nak erkölcsi kötelessége megadni a vízummentességet” az ukránoknak. Ezért azt, hogy ehhez képest most miért kell őket távol tartani a Nyugattól, csak a Karmelita kolostor tudja megmondani.
„Ukrajna valószínűleg az egyetlen olyan ország, amely emberéletekkel fizetett az Európához való csatlakozási vágyáért, kezdve a Majdanon 2014-ben meggyilkolt tüntetőkkel. (…) Én és a legtöbb ukrán, beleértve a fronton lévőket is, úgy hiszi, hogy nemcsak Ukrajna területi integritását védik, hanem azokat az értékeket is, amelyek minden szabad társadalomban közösek. Úgy tekintenek magukra, mint Európa pajzsára” – nyilatkozta a német Welt-nek Makszim Butkevics ukrán jogvédő és volt hadifogoly, és ez pontosan így is van.
Teljes őrület és önsorsrontás az oroszok által indított agressziós háborút „két szláv nép belügyének”, az ukránok magánügyének tekinteni, mondván, ha megadjuk Putyinnak, ami kell neki (pár érdektelen ukrán régió, az egész ország demilitarizálása, no NATO, a szankciók feloldása), akkor szépen lenyugszik és békén hagy minket. Nonszensz. Már most sem hagy.
Miért állna le Moszkva Ukrajna legyűrése után a lengyel, balti stb. határoknál? Már most is hibrid támadásokat folytat Európa és Amerika ellen. Már most is migránsok átadobásával destabilizálja Belorusz felől a lengyeleket és a finneket. És ha nekünk is elkezdi előírni, hogy tagjai maradhatunk-e a NATO-nak vagy bármi másnak? Ki véd meg minket akkor a Kremltől, csak nem a Szuverenitásvédelmi Hivatal alkalmazottai?
Ráadásul hála Trumpnak, Európa ismét kezd magára találni, formálódik egy „tenni akarók koalíciója”. Az ő mottójuk pedig a jelek szerint az, hogy „Uniót, de Orbán nélkül”.
A szerző újságíró, publicista, blogja: individualista.hu
