1

(Fotó: a Budapest Pride Facebook-oldala)
A magyar kormány mögött álló Fidesz-KDNP-s parlamenti többség elfogadta, a szexuális kisebbségek jogaira figyelmet irányító 30. Budapest Pride Felvonulást ellehetetleníteni hivatott törvényt. A résztvevőket arcfelismerő szoftverrel azonosíthatják és ez alapján küldhetik ki az akár 500 eurós büntetést. A szervezők azonban kijelentették, ennek ellenére megtartják a felvonulást.
A magyar parlamentben kétharmados kormánytöbbséggel rendelkező Fidesz-KDNP frakció elfogadta a gyülekezési törvénynek azt a módosítását, amellyel be szeretnék tiltani a szexuális kisebbségek jogaira figyelmet irányító Pride-felvonulást. Az új szabályozás szerint „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.
A törvénymódosítás alapján szabálysértést követnek el a tiltott gyűlés szervezői és a résztvevői is. A szabálysértési törvény alapján a pénzbírság legalacsonyabb összege 6500 forint (kb. 16,30 euró), a legmagasabb pedig 200 ezer forint (kb. 500 euró) lehet. Azt is meghatározták a fideszes beterjesztők, hogy a kiszabott pénzbírságot nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással kiváltani, és az így befolyt összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani. Ha az elkövető a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül nem fizeti meg a bírságot, azt adók módjára fogják behajtani. A javaslat szerint a rendőrség arcfelismerő szoftvert is használhat a résztvevők azonosítására. Ez viszont minden bizonnyal csak a magyar állampolgárokra igaz, a külföldieket nehezebb ilyen adatbázisok alapján beazonosítani.
A javaslatot hétfőn reggel, mindössze egy órával az illetékes parlamenti bizottság ülése előtt terjesztették be. A fideszes többségű testület pedig elfogadta azt, így gyorsított eljárásban már másnap, azaz kedden a plénum elé került a tervezet, amely meg is szavazta azt. A javaslatot 136 igen és 27 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadta el a magyar Országgyűlés. A Fidesz-KDNP mellett a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői is támogatták a törvénymódosítást, de igent nyomott Balassa Péter, ex-jobbikos képviselő és Ritter Imre német nemzetiségi szószóló is. Orbán Viktor (Fidesz), Gulyás Gergely (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz) és Orbán Balázs (Fidesz) kihagyta a szavazást, így kimaradtak az akcióból is.
Botrányos szavazás
Az ellenzéki Momentum képviselői és Hadházy Ákos (Független) a szavazás előtt füstgyertyát gyújtottak, lejátszották a szovjet himnuszt, illetve Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint csókolózás közben ábrázoló fénykép másolataival szórták tele a parlamentet. „Nem hagyjuk!” – kiabálták az ellenzéki képviselők.
Pride-szervezők: Ez fasizmus
„Ezen a ponton ez nem gyermekvédelem, hanem fasizmus, a Pride egy mozgalom, amit nem lehet betiltani” – reagált a Telexnek Hegedűs Máté, a Budapest Pride sajtószóvivője és szervezője. Hegedűs a portálnak azt mondta, az biztos, hogy az idei demonstráció szervezésével haladnak tovább, és valahogyan meg fog valósulni a 30. Budapest Pride. Arra koncentrálnak, hogy milyen más lehetőségek vannak, ha nem a gyülekezési törvény alá tartozó tüntetésként szervezik meg a Pride-ot. „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy EU-tagállamban az LMBTQ- emberek nem mondhatják el, mit gondolnak a kormányról” – jelentette ki a szóvivő. A 30. Budapest Pride-ot idén június 28-án rendezik.
Szlovákiai reakciók
Portálunknak a szexuális kisebbségek jogait képviselő szlovákiai szervezet, az Iniciatíva Inakosť igazgatója, Martin Macko a magyarországi törvényről elmondta, a gyülekezési jog olyan korlátozásáról van szó, amely egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. „A magyar kormánynak a kitaláción alapuló indokai világos ellentétben állnak azzal, amit a rendezvény eddigi hosszú története alapján tapasztalni lehetett” – mondta Macko. Hozzátette, a jogszabály diszkriminatív célja egyértelmű, hiszen jól látszik, hogy a törvényt úgy alkották meg, hogy egyetlen rendezvényt érintsen. Arra a kérdésre, hogy a fenyegető szankciók ellenére a szlovákiai Iniciatíva Inakosť részt vesz-e a Budapest Pride-on, az igazgató elmondta, mérlegelik, milyen lehetőségei vannak a szolidaritás-vállalásnak, amibe a budapesti rendezvényen való részvétel is beletartozik.
„Egy gyáva ember aljas lépése. Elvenni egy kisebbségtől azt a napot, amikor érezhetik közösségük erejét, amikor ráébredhetnek, hogy nincsenek egyedül és van kitől tanácsot kérniük, embertelen cselekedet. Egyre többen látják, hogy Viktor király meztelen, ezért nyilván félti a hatalmát, és az LMBTQ+ közösség a legkönnyebb célpont számára” – nyilatkozta a Paraméternek Gyenge Veroni, az LMBTQ+ közösséghez tartozását nyíltan vállaló slammer. Hozzátette, a magyar kormány szerinte ezzel a lépéssel csak el akarja terelni a figyelmet az országot sújtó valódi problémákról. Gyenge kijelentette, mindenképpen részt vesz a Budapest Pride-on. „Már elő is vettem az aranyozott diszkómalacomat, és elkezdtem gyűjteni a büntetésre” – tette hozzá.
Kossár Lajos, a melegségét régóta vállaló gasztroblogger a Paraméternek adott nyilatkozatában arról beszélt, a Pride valójában egy megemlékezés arra a tüntetéssorozatra, amely 1969. június 28-án indult arra való reakcióként, hogy New York Manhattan negyedében található Stonewall Inn szórakozóhely vendégei ellen a rendőrség erőszakosan lépett fel. Kossár szerint sok országban az emléknap nem az LMBTQ-büszkeség napja, hanem a fennálló rendszer és társadalmi helyzet elleni tiltakozás. A rendezvénynek néha szembe kell néznie azzal, hogy be akarják tiltani. De arra is rámutat, ha Pride-ot sikerül ellehetetleníteni, akkor onnantól kezdve bármilyen rendezvényt, fesztivált, tüntetést, betilthatnak, ami szerinte a diktatórikus rendszerek sajátja. „Orbánék és Ficóék szerint ami látszólag nincs, vagyis az LMBTQ-közösség, azzal nem kell majd foglalkozni. A Pride-ra szükség van” – jelentette ki.