A dunaszerdahelyi tujasor is mutatja, milyen jeleket ad nekünk a természet arról, hogy veszélyben vagyunk (FOTÓK)

A tuja, amelyet különböző nyelveken „az élet fájaként” is emlegetnek (a latin Arborvitae, a német Lebensbaum szó szerinti fordításaként), az örökkévalóság és a lélek halhatatlanságának szimbóluma. Sok kultúrában a túlvilág és az élők közötti kapcsolatot jelképezi, ezért gyakran ültetik temetőkben vagy kolostorkertekben. Az utóbbi időben élősövényként is népszerűvé vált az új lakóövezetek családi házainak kertjeiben. A tuját, mint betelepített és vízigényes növényt, napjainkban kihalás fenyegeti a régiónkban a klímaválság hatásai miatt. Az éghajlatváltozás, az egyre forróbb nyarak, az aszály, valamint a kártevők elterjedése jelentős pusztulást okoz a tujaállományban.

Németh Ilona szlovákiai magyar művész 35 tuja alkotta fasort választott ki Dunaszerdahelyen, amelyet az elmúlt években figyelemmel kísért és dokumentált. 2024-re a fák állapota annyira leromlott, hogy novemberben mindet ki kellett vágni. A kivágott fákat elkérte a városi kertészeti vállalattól, a szárítási folyamat befejezése után tervei szerint egy bel- vagy kültéri műtárgyat hoz létre belőlük, amelyet az eredeti helyükön kíván elhelyezni.

„A kiállítás tulajdonképpen egy közös témát dolgoz fel, ami leginkább arról szól, hogy mennyire van az ember és a természet viszonya megbontva, és hogy mennyire van veszélyben a környezetünk. IIlletve maga a környezet, ami körülöttünk van, milyen jeleket ad nekünk arról, hogy veszélyben vagyunk. Tehát az egyik, amit kiállítok itt, az a Dunaszerdahelyen egy 35 fából álló tujasornak a sorsa, ami 55 évig volt a dunaszerdahelyi keleti lakótelepen, az elmúlt években pedig fokozatosan figyeltem, ahogy fokozatosan megy tönkre, különböző részei elhalnak, és vöröses színűvé változnak. Látszott, hogy tönkre fognak menni, és ez be is következett 2024 novemberében, akkor az utolsó hónapban dokumentáltuk egyrészt Cséfalvay Á. András fotóival, valamint három operatőr vett fel különböző részleteket abból, hogy mi történik ezekkel a fákkal” – nyilakozta a Paraméter érdeklődésére Németh Ilona.

Az első rész a séta a még meglévő, de sérült tuják között, a második videó arról szól, hogy hogyan vágták ki ezeket a fákat tavaly novemberben, a harmadik pedig már arról szól, ahogy a fűrésztelepen feldolgozzák a művész kérésére asztalos alapanyagnak.

„A tervem az, hogy ebből valami olyan tárgy készül majd, ami visszakerül az eredeti helyére, ahol ezek a tuják nőttek. Tehát lehet, hogy lesz belőle egy pad, vagy valamilyen más tárgy. A másik munka pedig szintén egy helyspecifikus mű, ami egy párizsi felkérésre készült, tavaly nyáron fejeztük be. Ez egy kerámiamunka, aminek a szövege az, hogy ‘Amikor ideérünk, a kert már itt van’. Ez szintén arról szól, hogy hogyan kellene elfogadnunk a természetet úgy, ahogy van, és meghallgatnunk azt, hogy mit közöl velünk ahhoz, hogy a további együttélésünk lehetséges legyen. Tehát mi, mint a természet része és a természet, mint a mi részünk” – mondta portálunknak a művész.

Németh Ilona 1963-ban született Dunaszerdahelyen. 1981–1986 között a Magyar Iparművészeti Főiskola (ma: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, MOME) tipográfia és könyvművészet szakán tanult.

A nyolcvanas években csatlakozott a Dialóg pacifista mozgalomhoz és Duna Kör környezetvédelmi szervezethez, amely fellépett a Bős–Nagymaros vízlépcső megépítése ellen. 1987-ben Juhász R. József képzőművésszel megalapította a Stúdió ertét, népszerűsítve és intézményesítve az alternatív és kísérleti művészetet. A bársonyos forradalom során segített életre hívni a Magyar Független Kezdeményezést (FMK).
 
2000–2003 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem mesteriskolájában szerzett DLA fokozatot. 1991-ben Zürichben, 1998-ban New Yorkban és Bécsben, 1999-ben Párizsban, 2000-ben pedig ismét Bécsben járt különböző ösztöndíjakkal tanulmányúton. 1999-ben részt vett a Velencei Biennálén. 2004-től a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola (VŠVU) Festészeti Tanszékének tanára. 2014 óta az egyetem professzora. A budapesti Ludwig Múzeumban 1999-ben volt tárlata. 2004-ben a győri Városi Művészeti Múzeum rendezett gyűjteményes kiállítást munkáiból. 2001-ben Munkácsy-díjat kapott, legutóbb, tavaly novemberben pedig Fehér Holló díjjal tüntették ki.