1

Illusztrációs felvétel (TASR)
A Szlovák Horgászszervezet (SRZ) felhívja a horgászok figyelmét a mezőgazdasági minisztérium által kiadott intézkedésre, amelynek célja, hogy minimalizálják a száj- és körömfájás-járvány terjedését. Ebből kifolyólag tilos az erdőlátogatás a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban.
A horgászszervezet a Facebook-oldalán figyelmeztette a horgászokat, hogy tartsanak be minden intézkedést, egyúttal pedig csatolta a minisztérium határozatát.
A száj- és körömfájás terjedése kockázatának minimalizálása és a vadállatok mozgásának, mint lehetséges kórokozóhordozók zavarásának csökkentése érdekében a mezőgazdasági minisztérium belépési tilalmat rendelt el az erdőkbe a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban, amely 2025. március 21-től visszavonásig érvényes. Az emberek mezőgazdasági gépeken, lábbelin, ruházaton és járművek gumiabroncsain keresztül terjeszthetik a vírust, ha azok érintkeztek vele. A halálozási arány jellemzően alacsony, de a fertőzés lázat, étvágytalanságot, túlzott nyálképződést, hólyagokat és egyéb tüneteket okozhat az állatoknál.
Kötelezően előírják a szarvasmarhák, juhok, kecskék, sertések vagy egyéb állatok szállításához használt közlekedési eszközök és egyéb felszerelések kötelező tisztítását, fertőtlenítését. Ez vonatkozik az állatok tetemeit, takarmányt, trágyát, hígtrágyát és más, esetlegesen fertőzött anyagokat szállító járművekre is.
A tilalom és további állategészségügyi intézkedések alapján, de elsősorban a vírusos betegség terjedésének maximális megelőzése érdekében azt javasolják a horgászoknak, hogy akik a fenti járások horgászvizeit látogatják, különösen azokat, amelyek a fertőzés gócpontjai közelében találhatók, tartsák be az összes állategészségügyi figyelmeztetést és intézkedést, amelyek vonatkoznak mezőgazdasági gépekre, járművekre, ruházatra, lábbelire stb.
A száj- és körömfájás betegséget a hét végén három dél-szlovákiai településen – Medvén, Csiliznyáradon és Bakán – található szarvasmarha-állományokban erősítették meg, kedden pedig Lúcson igazolódott be a fertőzés. Szombaton Bakán minden odaérkező és elhaladó autót fertőtlenítettek:
A vírus feltehetően a levegőben terjedt át Magyarországról. A Dunaszerdahelyi járásban március 21-én rendkívüli helyzetet hirdettek ki. A száj- és körömfájás súlyosan fertőző, lázat okozó vírusos megbetegedés, amely rendkívüli gazdasági károkat okozhat.