1
Suba Imre (TASR-kép)
Megosztás
A száj- és körömfájásjárvány az őzeket, szarvasokat és vaddisznókat is fenyegeti. Sőt, ezek a vadon élő állatok nagyobb területen is terjeszthetik a betegséget. Suba Imrétől, a vadászkamara ügyvezető elnökétől ezért azt kérdeztük, a járvány terjedése szempontjából mekkora veszélyt jelent a vadállomány mozgása és milyen intézkedésekkel igyekeznek megfékezni a betegséget.
Pontosan melyik vadon élő állatokat veszélyezteti a betegség?
A betegség a párosujjú patások közé tartozó vadat fertőzheti meg, így a szarvast, a vaddisznót, az őzet és a dámszarvast. Ugyanakkor körükben a fertőzött állatok elhalálozási aránya nem olyan magas, mint a háziállatok esetében. A szakemberek szerint a vadon élő beteg állatok öt százaléka hullik el. Ezért elsősorban az a veszély forog fenn, hogy a vadon élő állatok a vírust további területekre viszik át. Erre azonban még nem került sor. Folyamatosan figyeljük a helyzetet.
Mekkora területen mozognak a vadon élő állatok?
Az egyes állatfajoknak különböző az életformája. A legszűkebb élettere az őznek van, ez az állat a leghűbb az életteréhez. A többi állat napi szinten de szezonálisan is vándorolhat. Illetve az ilyen vándorlást előidézheti, ha megzavarják az állatokat. Ezért van az, hogy az érintett régiókban betiltották természetjárást és a vadászatot is. Ezzel együtt is el kell mondani, hogy egyes megfigyelések szerint egy vaddisznó 40 kilométert is el tud vándorolni egy éjszaka alatt. De az állatnak nem ez a célja. Ha megtalálja a jó élőhelyét, akkor a környéken marad. A szarvasok esetében is volt olyan kutatás, amely szerint 70-80 kilométert vándoroltak, aztán visszatértek az eredeti élőhelyükre.
Mennyi vadon élő állat található a száj- és körömfájásjárvány által érintett régióban?
Ezekben a régiókban nincs túlszaporodva a vad. Az őz szép számban megtalálható, de mivel nagyon hű az életteréhez, a betegség terjesztése szempontjából nem jelent akkora kockázatot. A Dunaszerdahelyi járásban hozzávetőlegesen 1800 őz, 100 vaddisznó, 120 szarvas és 30 dámszarvas lehet.
A kormány képviselői szerint a Dunaszerdahelyi járásban lévő állattartó telepekre a szél vitte át a vírust Magyarországról. Felmerül a kérdés, hogy az ugyanabban a térségben élő vadállatok ugyancsak megfertőződhettek-e ilyen módon. Mekkora a valószínűsége, hogy az ott élő vadállatok is elkapták a betegséget?
Erre az állatorvosok is azt a választ tudják mondani, hogy erre megvan az esély. Ezért nagyon ébernek kell lennünk. Ha pedig felmerül a gyanú, hogy az egyik állat fertőzött lehet, akkor azt el kell ejteni.
Nem lehetséges megakadályozni a vadállatok mozgását? Vagy legalább azt, hogy a települések, állattartó telepek közelébe tudjanak menni?
A térség vaddisznóit befogni nem tudjuk, hiszen csak sejtjük, hogy hol vannak. Elméletileg arra lenne lehetőség, hogy távolabb tartsuk őket a településektől. Csehországban például más betegségek esetén különböző kerítéseket építettek. Egy kerítéssel azonban nem is biztos, hogy meg tudjuk fékezni a vaddisznókat. Egy nagyon okos állatról van ugyanis szó. A kerítéseket nagyon ügyesen alá tudja túrni és átmászik alattuk. Csak nagyon komoly kerítésekkel lehetne megállítani. De nem is biztos, hogy most erre kellene a rendelkezésre álló energiát fordítani. Ezért az ilyesmit a gyakorlatban kivitelezhetetlennek tartom.
A korábbi mezőgazdasági miniszter, Simon Zsolt úgy nyilatkozott, a járvány terjedésének megfékezése végett ritkítani kellene a vadállományt. Ön erről mit gondol?
Személyesen ismerem a volt miniszter urat, és néha nagyon meglepnek a kijelentései. Nem szeretném ezt tovább kommentálni, ahogy a miniszter urat sem akarom megsérteni.
Az állományritkítás nem lenne mégsicsak indokolt?
Nézze, több éve azon dolgozunk, hogy csökkentsük az állományt. Mi, vadászok vagyunk azok, akik ezt meg tudjuk tenni. De van egy hatósági korlát is, amely megállapítja, mennyi vadat lehet kilőni. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy régióban nullára csökkenteni egy adott vad állományát, szinte lehetetlen feladat. Óriási erőfeszítés lenne és az elért hatás pedig minimális maradna. Azonban ahogy említettem, a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban több éve folyamatosan dolgozunk azon, hogy csökkentsük a vadállományt. El is értük, hogy a populáció akkora, amely nem okoz vadkárokat. Ebből adódóan pedig az állati betegségek terjedése is minimális. Szlovákiában viszont vannak olyan régiók, ahol túlszaporodott a vad. Az Erdőháton, vagy a Nagykürtösi, illetve a Losonci járásban van ilyen helyzet. Az Erdőháton a D2-es autópálya mentén gyakran akár 200 dámvadat is látni. A válságstáb kérte is, hogy a vadászok szolgáltassanak mintákat a vadállományból. Ráadásul most egy nagyon érzékeny időszak van, mert a szarvastehenek vemhesek.
Ha a válságstáb úgy döntene, hogy ritkítani kell a vadállományt, akkor ez a gyakorlatban mennyire kivitelezhető, tiltakoznának-e ez ellen a vadászok?
Sajnos az utóbbi években a szakmai döntések elfogadtatása nagyon nehéz. Az afrikai disznópestis 2019-es megjelenése előtt már készültünk arra, hogy Szlovákiába is eljut a betegség. Szakmai érvek mentén az állományritkítást preferáltuk. A vadászok azonban azzal támadtak minket, hogy ki akarjuk irtani a vaddisznóállományt Szlovákiában. Sajnos aztán amikor megjelent a disznópestis, azok, akik nem ritkították az állományt, jelentős károkat szenvedtek. Ennek fényében látszik, hogy a szakmai érvekkel alátámasztott intézkedéseket alkalmazni kell. A száj- és körömfájásjárvány kapcsán az Erdőháton lehet, hogy ritkítani kellene az állományt. Még akkor is, ha most ez érzelmi szempontból nehéz is kivitelezni, hiszen az állatok vemhesek. De el kell magyarázni, milyen következményekkel jár, ha a betegség tovább terjed.
