Megosztás
Az országos politikai helyzet szempontjából legfeljebb annyit jelent a Magyar Szövetség egyik Gyimesi György nevű exalelnökének pártból történő kirúgása, mint az, hogy megpofoztak valamelyik faluvégi kocsmában egy idült hamiskártyást.
Ami azért nem minősíthető „az esemény” cinikus lekicsinylésének, mert bármekkora méretű az ember magyarsága, be kell látni, mégiscsak egy sok-sok éve parlamenten kívül tenyésző, vagyis a pályaszélről fontoskodó, helyenként akár hőbörgő politikai csoportosulás funkciósáról van szó. Így hát ez esetben is totálisan érvényes az agyonkoptatott közhely, hogy tulajdonképpen nincs itt semmi látnivaló.
A szóban forgó kiebrudalásnak viszont annyi tanulsága mindenképpen van, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Ez a klisé ugyanis arra utal, hogy ezt a Gyimesit épp azért szerezték be annak idején a Magyar Szövetség illetékesei a közélet ócskapiacán, mert csodatévő kincsnek hitték. Mármint olyan értelemben, hogy vele majd egyszeriben a parlamentbe katapultálódik a pártjuk. Állíthatnánk kellő jóindulattal. Ha viszont valamivel szigorúbbak vagyunk, kihegyezhető Gyimesi Magyar Szövetségbe igazolása arra is, hogy vele akarták elüldözni a pártból azokat a személyeket, akik a Magyar Szövetség aktuális vezetésének kényelmetlenek, sőt, büdösek voltak.
De mindegy is, hiszen a tények könyörtelenek. Gyimesiből nem lett semmiféle csodafegyver. Kerékkötő viszont annál inkább. Mert bár a pártvezetésnek ugyan sikerült megszabadulnia a számára kellemetlen emberektől, a parlamenti küszöb átlépésének projektje azonban épp Gyimesi személye miatt dőlt dugába.
Így jutottunk el a tipikusan szlovmagy végjátékhoz, illetve a takarításhoz. Ami azért lássuk be, elég hosszúra és kínosra sikeredett. Leginkább, mert ugyan már a választási kudarc előtt is sejtehető volt, ami utána evidensé vált, hogy a megváltónak hitt Gyimesi egy ordas kamurakás, ami a külső és belső szemlélők számára is olybá tűnhetett, mint egy rakás kutyagumi a nappali csicsás szőnyegének közepén.
Jó ideig eltartott ennek a rakás szerencsétlenségnek a detektálása, holott igencsak bűzölgött már jó ide.
Most viszont úgy tűnik vége lett. Hiszen a takarítószemélyzet némi külföldi ösztönzéssel ugyan, ám mégiscsak képes volt eltakarítani a szemetet.
Most már a radikális fertőtlenítésnek kellene következnie, hogy annak befejeztével alaposan lezuhanyozhassanak a csapat tagjai. Majd a személyi higiénia elvégzése után jöhet a lelki, aztán meg a rendrakás a fejekben.
Nem kis feladat! Annyi azonban holtbiztos, hogy kihagyhatatlan.
