Megszűnik az állatok leölése? Megszólalt a miniszter, aki a kártérítésről, az élelmiszerárakról és a dercsikai farmról is mondott pár sort

camera

1

Megszűnik az állatok leölése? Megszólalt a miniszter, aki a kártérítésről, az élelmiszerárakról és a dercsikai farmról is mondott pár sort

Fotó: TASR 

Megosztás

A száj- és körömfájás jelenlegi megjelenése nem fog ellátási zavarokat okozni az élelmiszerpiacon Szlovákiában – jelentette ki Richard Takáč mezőgazdasági miniszter szombaton az STVR Szombati párbeszédek című műsorában. A tej- és hústermékek elérhetőségében nem várható jelentős visszaesés, és az árak emelkedése sem valószínű. A miniszter egy nappal korábban felszólalt az állatok „irracionális" leölése ellen.

A tárcavezető szerint a helyzetet részben az magyarázza, hogy Szlovákia hosszú ideje alacsony élelmiszer-önellátottsággal küzd, ami most részben előnynek bizonyulhat: „Mivel alacsony a hazai élelmiszer-önellátottságunk, az üzletláncok túlnyomórészt külföldről szerzik be az árut,” magyarázta a miniszter. Ezért a hazai piacot a járvány nem fogja különösebben megrázni.

A kártérítés már jövő héten jöhet

A fertőzéssel érintett állattartók – Takáč elmondása szerint – európai és nemzeti forrásból kártérítést kapnak. A kisebb gazdaságok már a jövő héten számíthatnak az anyagi támogatásra, míg a nagyüzemek esetében előbb fel kell mérni a járvány által okozott pontos károkat.

Takáč a műsorban megerősítette, hogy továbbra is teljes bizalmát élvezi Martin Chudý, az Állategészségügyi Hivatal vezetője. Ivan Štefunko, a Progresívne Slovensko képviselője ezzel szemben bírálta a hatóságok lassú reakcióját. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy pártja nem kezdeményezte Chudý leváltását.

A miniszter szerint sok a fekete gazdaság

Péntek este a fertőzés miatt válságstábot tartott a kormány. Az ezt követő sajtótájékoztatón Takáč a gazdákhoz intézett pár mondatot.

„Arra kérem a gazdákat, hogy ne becsüljék alá a helyzetet” – mondta a miniszter. Takáč szerint a gócpontok közelében sokan nem jelentették be az állataikat. Olyan információk is eljutottak hozzá, hogy egyes gazdaságok éjszaka szállítják az állataikat. Elmondta, drónokkal figyelik az érintett települések környékét.

Irracionális likvidálás

A miniszter ezen a sajtótájákoztatón az állatok „irracionális” leölése ellen is felszólalt.

„Be kell vallanom, hogy amit láttam Plavecký Štvrtokban – és korábban Bakán is –, az alapján, mint mezőgazdasági miniszter, európai szinten is ki fogok állni az irracionális megoldások ellen, különösen, ha az az állatok leöléséről szól a 21. században. Ha egyszer van vakcinánk, amellyel – mondhatni – egész Európát be tudnánk oltani, és ezzel meg tudjuk védeni a haszonállatokat, azokat rendesen fel tudjuk dolgozni, tudunk belőlük tejet előállítani, és így tovább – akkor ezt az álláspontot az Európai Bizottságnak és az Uniónak újra kell gondolnia. Sajnos nekünk más lehetőségünk nincs” – mondta a pénteki sajtótájékoztatón.

Takáč azt is kilátásba helyezte, hogy a gócpontok környékén elegendő lenne megvizsgálni az állatokat, és ha azok eredményei negatívak, el lehetne őket szállítani a vágóhídra.

Kedden kezdik az állatok leölését Dercsikán

Eddig hat dél- és nyugat-szlovákiai szarvasmarhatelepen – Medvén, Nyáradon, Bakán, Lúcson, Dercsikán és Plavecký Štvrtok községében igazolták a vírusos száj- és körömfájást.

Dercsikán pénteken erősítették meg a fertőzés jelenlétét. A gazdaságot működtető Exata Group igazgatója, Pivoda Zoltán szerint a betegség Bakáról juthatott át hozzájuk. A dercsikai farmon 900 haszonállatot tartanak.

A miniszter a sajtótájékozatón elmondta, hogy az állatok likvidálása kedden kezdődhet meg.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, portálunk nem hivatalos, de megbízható forrásból úgy értesült, hogy Csilizradványon (Dunaszerdahelyi járás) alakulhat ki a száj- és körömfájás újabb gócpontja.

Úgy értesültünk, hogy egy helyi kistenyésztőnél egy tehén a betegség tüneteit mutatta. Mintát vettek tőle, várhatóan valamikor a hétvégén lehet meg az eredmény. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy beteg, de ezt teljes megbízhatósággal csak a teszt eredménye igazolhatja.

FRISSÍTÉS (19:54): Végül nem igazolódott be a száj- és körömfájás-fertőzés Csilizradványon.

Léván gyűlést hívnak össze

Léva városában április 10-én rendkívüli képviselő-testületi ülést tartanak, amelyet tizenkét városi képviselő kérésére hívnak össze. Az ülés fő témája a száj- és körömfájás következtében elhullott állatok elásása lesz a város környékén.

A rendkívüli testületi ülés összehívására a Tím Kraj Nitra politikai csoport tett javaslatot, amelyhez további öt képviselő csatlakozott. A helyi hatóságok és a képviselők egyetértenek abban, hogy sürgős intézkedéseket kell hozni a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében, és egyértelmű iránymutatást kell adni a megfelelő eljárásokkal kapcsolatban.

A képviselők nyílt levelet is intéztek Richard Takáčnak, amelyben arra figyelmeztették a minisztert, hogy a város lakói naponta aggodalmuknak adnak hangot a város közelében található katonai objektumban elhelyezett elhullott állatokkal kapcsolatban. Az említett terület mindössze 340 méterre található a város beépített részétől, szomszédságában pedig szőlőültetvények és mezőgazdasági területek helyezkednek el.

A képviselők kifogásolták, hogy a helyi önkormányzat és a város lakói nem kaptak előzetes tájékoztatást a tervezett intézkedésekről. Emellett az is aggasztja, hogy nincsenek információk arról, milyen lépéseket tettek annak érdekében, hogy minimalizálják a fertőzés elterjedésének kockázatát a környező állattartó telepeken.

Ha minden igaz, maga a miniszter részt veszt fog venni az ülésen.

Korábban Jozef Bíreš professzor, az Ódor Lajos vezette szakértői kormány mezőgazdasági minisztere, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (ŠVPS) korábbi igazgatója a Paraméternek adott interjúban elmondta, hogy a fertőzés felbukkanásakor a kormány későn reagált.

„Nekem az hiányzott, hogy időben nem láttak hozzá az  államhatáron át közlekedő járművek fertőtlenítéséhez, és hiányoltam az átfogó hozzáállást is” – mondta Bíreš.

Interjúnk a professzorral:

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program