1

Andrej Danko - TASR
A kormánykoalíció legújabb konfliktusgócpontja a tranzakciós illeték. Az SNS elnöke, Andrej Danko a hétvégén annak eltörlését javasolja, ezzel pedig egyetértett a Progresszív Szlovákia elnökével, Michal Šimečkával. Tibor Gašpar (Smer) most azzal vádolja Dankót, hogy együttműködik a PS-szel.
Az SNS elnöke, Andrej Danko együttműködik az ellenzékkel – ezzel vádolta meg az SNS elnökét Tibor Gašpar. A kijelentés előzménye, hogy a ta3 vasárnapi vitaműsorában Andrej Danko (SNS) és Michal Šimečka (Progresszív Szlovákia) is közölte, fontosnak tartják és bíznak benne, hogy mihamarabb megszabadulunk a tranzakciós adótól, amit „kínos és etikátlan kísérletnek” neveztek.
„Ha a saját népszerűségi mutatóiról van szó, számára semmi sem szent, és még a koalíciós partnerébe is belerúg. A Progresszív Szlovákia vezetőjével, Šimečkával folytatott vitában inkább tűnt ellenzéki pártelnöknek, mintsem koalíciós partnernek” – kritizálta Gašpar egy videóban Dankót, aki szintén a parlament alelnöke.
Eközben utalt azokra a problémákra is, amelyekkel Danko saját pártján, illetve frakcióján belül néz szembe. „Miután saját maga idézte elő a frakciója széthullását, legújabban megkérdőjelezi a költségvetés stabilizálását célzó egyik intézkedést, a tranzakciós illetéket, amelynek eltörlését – akár az ellenzék segítségével is – javasolja, noha az mintegy 700 millió eurót hozna a költségvetésbe” – jelentette ki Gašpar, hozzátéve, hogy ez szerinte már a saját kormánya szabotálásának határát súrolja.
Gašpar szerint mindez nem véletlen: „Danko nyíltan elkezdett együttműködni a Progresívne Slovensko párttal és az ellenzékkel abban a tévhitben, hogy ez tetszeni fog a választóinak. Ahelyett, hogy a koalíció stabilizálásán dolgozna, folyamatosan megkérdőjelezi azt – nemcsak a nyilatkozataival, hanem a tetteivel is.”
Gašpar ezért azt kérdezi Dankótól, hol keresné azt a 700 millió eurót, amely a tranzakciós adó eltörlésével kiesne a költségvetésből, és felszólította, hogy végre kezdjen el úgy viselkedni, mint egy felelős koalíciós partner.
„Ha a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) nincsenek konstruktív megoldásai és reális ötletei, akkor legalább ne szabotálják és ne kérdőjelezzék meg a koalíciós intézkedéseket, amelyek a közfinanszírozás helyreállítására és az ország valódi problémáinak megoldására irányulnak” – zárta Gašpar.
Az SNS elnöke Gašpar kritikájára reagálva a közösségi médiában kifejtette, hogy nem az SNS, hanem a Smer szavazott a Progresszív Szlovákia párttal együtt a szlovák katonák balti államokba történő küldéséről.
„Ha néhány évvel ezelőtt foglalkoztak volna Matovičcal, akkor nem nyerte volna meg a választásokat. Nézzenek tükörbe, mielőtt bármit mondanak. Nem az SNS, hanem ők szavaztak a szankciók mellett az oroszok ellen. Nem az SNS, hanem ők feleltek a pénzügyekért, és azért is, hogy itt eddig semmi nem lett kivizsgálva” – fogalmazott a nemzeti párt elnöke.
Hozzátette azt is, hogy a PS elnöke, Michal Šimečka a Smer európai parlamenti képviselője, Boris Zala asszisztense volt. „Mi évek óta ugyanazt mondjuk, ti pedig csak köpönyeget forgattok” – zárta rövidre Danko.
Az SNS elnöke a vasárnapi műsorban hangsúlyozta, a koalícióban egyaránt lát az intézkedést támogató és elvető politikusokat, így szerinte most Robert Fico miniszterelnökön áll, hogy végül mi lesz annak a sorsa, ugyanakkor bízik benne, hogy meghallgatja majd azokat az érveket, melyek szerint a kormánynak inkább más bevételi forrásokat kellene választania. A jobboldali pártelnök kiemelte, hogy először egyeztetni szeretne koalíciós társaival, majd benyújtani egy törvényjavaslatot az illeték eltörléséről, amely kapcsán állítása szerint „nem érdekli majd ki hogy szavaz” és örömmel fogadja mind a kormánypárt, mind az ellenzék támogató szavazatait. Ennek kapcsán vitapartnere felszólította, hogy támogassa javaslatukat a tranzakciós adó május 1-i eltörléséről, ezt ugyanakkor Danko elutasította, mondván, hogy egy ellenzéki javaslat támogatásával megszegné a koalíciós szerződést.
Šimečka ugyanakkor kiemelte, hogy kész támogatni egy erről szóló SNS-es javaslatot és szerinte a Hlasban is számos képviselő ellenzi a tranzakciós adót, sőt, valószínűleg már több, a Smerhez tartozó politikus is ezen a véleményen van, ezért ennek „mihamarabb véget kell vetni”.