1
Fotó: Cséfalvay Á. András
Megosztás
Az igazgatás nem felemelő érzés, inkább szolgálat, ne is várjon érte senki dicséretet, a művészet, az alkotás a legfontosabb küldetése a színháznak, ezért szeretném, hogy a következő öt évben eljussunk azokba a szakmai magaslatokba, ahová vágyunk - mondta Gál Tamás, aki tovább folytathatja igazgatói munkáját a Komáromi Jókai Színházban.
Gál Tamás második ciklusát kezdve vezetheti tovább a következő öt évben a Komáromi Jókai Színházat. Beszélgetésünkből az is kiderült, nyughatatlan ember, tele tervekkel, ötletekkel, örül annak, hogy az anyaországban elismerik, igazi színházi műhellyé váltak, s minden erejével azon lesz, hogy bővíteni tudja a társulat létszámát.
Ha az ember előre néz, akkor óhatatlanul vissza is tekint. Megtette?
Természetesen, hiszen elmúlt öt esztendő tapasztalataira építve tud az ember további terveket szőni. Honnan indultunk, hová szeretnénk eljutni még.
Mire jutott?
Friss igazgatóként a Covid-járvány alaposan próbára tett bennünket két évig. Mi voltunk az egyetlen színház, amely mégis tudott mindig játszani, s egyetlen bérletes nézőnek sem kellett visszafizetni a bérlet árát. Az alternatív színházi világból jövök, ahol mindig “Covid” van, abban az értelemben, hogy bármilyen váratlan helyzetre megoldást kell találni. Arra edződtem, több kollégámmal együtt, hogy a semmiből teremtsünk színházat. Akadt, amikor nem volt épület, vagy infrastruktúra, mégis sikerült ez. Amit ebben a közegben tapasztaltam, a szabadság, kreatív gondolkodás, az egyszerűségi szint segített bennünket abban, hogy ez a két esztendő is megmaradt folyamatosságban. Kétszereplős darabokat játszottunk – mert akkor itt csak két színész mehetett fel a színpadra – olyan szerzőktől, mint Mrożek, Csehov, Bergman és ezek olyan nívósra sikerültek, a közönség felállva tapsolta a szereplőket. Mi az elsők között voltunk, akik az internetre költöztünk ekkor, iskolákkal működtünk együtt, oktatási segédanyagokkal járultunk hozzá az online tanításhoz. Átvészeltük ezt az időszakot, s utána elkezdtünk felújítani, fejleszteni. Akadálymentesítettük a színházat, kicseréltük a reflektorainkat, komoly 3D minőségű vetítőt vásároltunk, a stúdiószínházunk felvette Benkő Géza nevét, új raktárunk lett, felújítottuk az irodahelységeket, tetőfelújítást is végeztünk. Mindemellett talán az egyik legnagyobb eredménynek tartom, hogy 120 bérlettel növeltük a közönségünk számát, ennyi bérletese az elmúlt 20 évben nem volt a Jókai Színháznak mint most, a látogatottságunk 48 ezres, ami szintén kiemelkedő.
Akkor beszéljünk az előadásokról is. Melyik bemutatóikra emlékszik vissza a legszívesebben?
Mielőtt erre válaszolnék, kitérnék arra, hogy velünk a helyi kritika gyakran ostorosabban bánt, mint az anyaországi, ahonnan sok elismerést kaptunk, főként azért is, mert a színházban szabad alkotói légkör uralkodik és ez észrevehető az előadásokon, azok színvonalán is. Nem tudom miért van ez, itt hajlamosak vagyunk egymást jobban ostorozni a kelleténél. Ez talán az egész felvidéki színjátszásra is érvényes. Nagyon fontos és jelentős előadásnak gondolom Pirandello Hat szereplő szerzőt keres produkciónkat, az Örökséget, a Woyzecket, a Mefisztót, a koprodukcióban készült a Don Juan, vagy az apák kínja darabot, ami szintén komoly, erős művészi munka volt. Szerettem a Tótékat, A beszélő köntöst, a Kísérteteket, a Táncórákat, a Föltámadást, A Pál utcai fiúkat és a Koldusoperát. Ahogy így visszanézünk, minden évadban születtek szakmailag értékes, minőségi, tartalmas előadások.
A múlt után azt még meg sem kérdeztem, hogy tulajdonképpen miért pályázott újra?
Nyughatatlan ember vagyok. Ezt a részét még nem ismertem a színháznak. Játszottam, rendeztem, gyártottam, festettem díszletet, varrtam jelmezt, részt vettem kis és nagy előadásokban, falvakban, nagyvárosokban, nagy színházakban, piactereken minden stílusban. A szó jó értelmében komédiás vagyok. Az igazgatás az más. Nem egy felemelő érzés, szolgálat inkább egy közösség és a társulat felé. Építés, helyzetbe hozás. Az alkotás, a művészet a színpadon zajlik. Szeretek együtt élni a társulattal, ezért is játszom és rendezek, hogy együtt éljük meg a színház teremtő erejét, élményét, a közös játékot a nézőkkel. Nem vagyok olyan igazgató aki rátelepszik a társulatra, nem akarok mindent én játszani,
rendezni, ezért is hívunk vendégművészeket, neves rendezőket. Az elmúlt években 105
vendégalkotó dolgozott nálunk. Kevesen vagyunk, összesen 66 szerződéses munkahellyel
rendelkezünk, kicsi a társulatunk, 14 színész státuszunk van. Azon dolgozom, hogy valamilyen formában ezt legalább kettő-négy fővel növeljük. Arra törekszem, hogy olyan szakmai megbecsülés övezze a színházat, a társulatot, amelyről álmodunk már öt éve, és jó lenne egy rangos nemzetközi fesztiválra is kijutni.
Nem tudjuk kikerülni a kérdést, a színházon belülről kapott kihívót, Varga Emese a teátrum korábbi művészeti vezetője, dramaturgja indult el a pályázaton ön ellen. Fájdalmasan érintette ez?
Nem fájdalom volt, hanem csalódás.
Evezzünk a jövőbe, kész a következő évaduk?
Teljesen, de még nem akarok róla beszélni, én már az azon túli szezonunkon dolgozom.
Azért valamit csak elmondhatna, mire készüljenek a nézők?
A szellemiségünk, szakmai irányvonalunk továbbra sem változik. A szórakoztató daraboknak is igényesnek, minőségileg színvonalasnak és irodalmi értékűnek kell maradniuk. Biztos, hogy jobban összpontosítunk a társulat színészeire, kevesebb vendégművész érkezik. Lesz olyan darab, kortárs ősbemutató, ami kifejezetten nekünk készül, ide íródik, valamint műsorra tűzünk zenés előadásokat és egy nagy klasszikust.
Nagyon sokat utaznak az előadásaikkal. A jövőben is így lesz ez?
Ha lenne megfelelő mennyiségű műszaki dolgozónk, még többet tudnánk tájolni. Így is sok
meghívásnak nem tudunk eleget tenni. Számunkra fontos, hogy a felvidéki magyarsághoz elvigyük a kultúrát, a színházat, művészeti élményként, összetartó kapocsként. Ezt szeretnénk folytatni.
Akkor végszóként, mivel zárjuk a beszélgetést?
Jussunk el oda, ahová álmodjuk magunkat!