1

Illusztráció (Fotó: Pixabay)
Az egészségügyi minisztérium be akarja tiltani az ízesített nikotintermékek árusítását és az egyszer használatos elektronikus cigaretták használatát – derül ki az előkészületben lévő jogszabály tervezetéről szóló előzetes tájékoztatásból.
„A törvényjavaslat célja a nikotintermékek vonzerejének általános csökkentése a fiatalkorúak körében az ízesített nikotintermékek – elsősorban gyümölcsös, kólás és cukorkás ízek – árusításának betiltásával” – közölte a minisztérium. A tilalom alól kivételt képezne a mentolos, a borsmentás és a dohány íz, mivel ezek a tárca szerint nem népszerűek a fiatalok körében, viszont fontosak lehetnek azok számára, akik szeretnének leszokni a dohányzásról.
A minisztérium egyúttal tervezi az egyszer használatos elektronikus cigaretták használatának betiltását is, tekintettel ezek népszerűségére a fiatal generáció körében, valamint a gyártásukkal és fogyasztásukkal járó jelentős környezeti terhelésre. „Eljárásunkat több EU-tagállamban már elfogadott hasonló szabályozások inspirálták” – jegyezte meg a minisztérium.
A minisztérium jelezte, hogy az ízesített, egyszer használatos nikotintermékek árusításának tilalma következtében 2026. január 1-jétől évi legfeljebb 2,5 millió eurós negatív hatás jelentkezhet az államháztartásban. Ezt a kiesést azonban szerintük teljes mértékben ellensúlyozzák majd a civilizációs betegségek előfordulásának csökkenéséből származó pozitív hatások.
A tárca szerint ez egy újabb lépés a dohány- és nikotintermékek szabályozásának szigorítása felé, amely a füstmentes dohánytermékek, az elektronikus cigaretták és a dohánymentes nikotintasakok szabályozásával kezdődött. Az új évtől ráadásul már tilos az aromával ellátott hevített dohánytermékek árusítása is.