Megosztás
Senki nem mondja, hogy a leendő kancellárnak nyitva kéne hagynia a későbbi koalíciókötés lehetőségét a jobboldali populistákkal. Az AfD-től való totális elzárkózás azonban nemcsak értelmetlen, de teljesen antidemokratikus is.
A sokkhatás a legjobbkor jött, néhány órával azelőtt, hogy a német választásokon győztes kereszténydemokraták és az azokon vesztes szocdemek bejelentették az új nagykoalíciós megállapodásukat: szerda délelőtt hozta ki az Ipsos a legújabb felmérését, amely szerint a rohamosan feljövő AfD nemcsak fej-fej mellett áll a CDU-val 24 százalékon, mint az elmúlt napokban, de most először el is hagyta, 25 százalékon áll. Friedrich Merz személyes népszerűsége pedig drámaian zuhan.
Egy hónapig tárgyalt a következő német koalíció két pártja a közös programról, és az AfD keltette nyomás csak egy volt a válogatott stresszfaktorok közül. Új világrendben kell helytállni, amikor Amerika biztonságpolitikailag elfordul Európától, ellenben kereskedelmi háborúba és tőzsdekrachba dönti a gazdaságot. Úgyhogy minden szem Európa legerősebb gazdaságára irányul, képes lesz-e Merz ismét német vezető szerepet vállalni az EU-ban (a világról egyelőre nincs szó).
Spoiler: nem, nem lesz képes.
A választások óta eltelt egy hónap drámai tektonikus mozgásokat indított el a német közéletben, amióta a két leendő koalíciós partner – még bármiféle világnézeti vagy programok alapján történő egyeztetések nélkül – megállapodott Németország gigantikus eladósításában, plusz mindenki számára láthatóan mintha nem is a CDU győzött volna, hanem az adóemeléspárti SPD és a szélsőséges energiapolitikáért felelős Zöldek. Holott Németország a változásra szavazott. Jobbközépre szavaztak, balközepet kapnak.
Az az ember, aki a kampányban következetesen végigvitte a gazdasági és fiskális racionalitást, megvédte az alaptörvényben is rögzített, a mindenkori kormányt értelmes prioritásokra kényszerítő adósságféket, lépten-nyomon hangoztatva, hogy „a jelen adóssága a jövő adóemelése”, ami természetesen főként a következő generációkat sújtja, nos, ez az ember a győzelme után két perc alatt mindezt kidobta az ablakon egy, a rendes büdzsét megkerülő 500 milliárd eurós infrastrukturális és egy 400 milliárdos védelmi adósságcsomag kedvéért.
Főleg ez utóbbi pedig simán kigazdálkodható lett volna a jelenlegi büdzséből is, feladva persze számos fölösleges tételt – állítják hozzáértő közgazdászok, a fölös tételek közé sorolva például a hatékonytalan, külföldieknek is alanyi jogon járó segélyt, a Bürgergeldet. A sok pénz ugyanis nem mentesít az egyre sürgetőbb reformok meghozatala alól.
Ehhez jön még a Zöldek kedvéért a klímavédelmi alapba dobott 100 milliárd euró „fenntartható” osztogatásokra, és a 2045-ig megvalósítandó „klímasemlegesség” rögzítése az alaptörvényben – mintha továbbra is Scholz kaotikus, Németországot ipartalanító és energiapolitikai kényszerpályára állító koalíciója kormányozna, nem pedig egy olyan, amely – épp az említett veszélyhelyzetek miatt – mindent az ország gazdasági felvirágoztatásának, tehát az adócsökkentésnek és a vállalkozások tehermentesítésének rendelne alá. És még egyszer: nem utolsósorban azért, mert az emberek erre, a változásra szavaztak, akár a CDU-ra, akár az AfD-re leadott voksaikat számoljuk.
Naponta egyre bővül az a frusztrált választói tömeg, amelyik azt látja: nem erről volt szó. Az SPD olyan mértékben tudta akaratát a koalíciós alkuk során érvényesíteni, hogy a CDU bázisa azt sem tudja, hová tűnt a párt esszenciája, mi lett a meggyőző választási ígéretekkel? Egyre többen lépnek ki a pártból, egyre nő a meggyőződés, hogy a szocdem zsarolási potenciálnak egyetlen oka van: az AfD körüli tűzfal, amellyel a CDU teljesen leszűkítette a saját mozgásterét.
Az AfD-t övező karanténnak természetesen oka van: a pártnak több szélsőséges és rasszista politikusa is van, akik vállalhatatlan kijelentések sorát tették az elmúlt években, külpolitikai megnyilvánulásaikat tekintve pedig egyértelműen Moszkva és Peking érdekeit követik. De az AfD nem náci párt, számos migrációs és klímapolitikai felvetésük teljesen racionális és legitim, ráadásul domesztikált formában simán felhasználható lenne. A tűzfal, a tőlük való totális elhatárolódás ráadásul kínos üzenet a többségében valószínűleg egyáltalán nem náci választóik felé: nem kérünk belőletek, mivel nem a megfelelő pártra szavaztatok.
Nyilván nem arról van szó, hogy Merznek az AfD-vel való koalíciót kellett volna fontolgatnia. De fordított zsarolási potenciálként, egyes szakkérdésekben nyújtott AfD-s segítség elfogadásának belengetésével több politikai teret tudott volna magának kiharcolni. A CDU-bázis egy része is követeli már a tűzfal megszüntetését.
Akárcsak egy másik fontos választási ígéret betartását: az illegális migráció drasztikus megszigorítását. Amire az SPD viszont nemet mond. Ennyike. Kicsivel több határellenőrzés igen, de több kitoloncolás nem, a menedékkérők határon történő visszafordítása nem, mert mit szólnak a szomszédok, és persze a menedékjog alkotmányos rögzítettsége is totális tabu, akárcsak a menedékkérelmek elbírálásának külföldre történő kiszervezése.
Holott lehetne a felvilágosult berlini politikai elit egy kicsit őszintébbb is: polkorrekt tabutörések nélkül, a gazdasági fellendülést akadályozó woke és klímabarát ideológiával való drasztikus szakítás nélkül, a jóléti bürokrácia leépítése és piacpárti reformok nélkül Németország soha nem fog kilábalni a gazdasági – és lassan: politikai válságból.
A CDU-SPD vezette Németország jelenleg még nem a weimarizálódás, csak a sima eljelentéktelenedés útját járja. Egészen addig, amíg a következő választáson az AfD egyedül meg nem szerzi a voksok abszolút többségét. Akkor aztán újra lehet gondolni Németország meg Európa várható közeljövőjét – amit már eddig meg kellett volna tenni.
A szerző újságíró, publicista, blogja: individualista.hu
