1

Fotó: Rendőrség - Facebook
Gyors reakciójával életet mentett egy komáromi rendőr.
„A rendőri munka nap mint nap új kihívásokat és olyan helyzeteket hoz, amelyekre nem lehet előre felkészülni. Ezeket kollégáink gyakran útközben, a legjobb tudásuk szerint oldják meg. Ilyen váratlan helyzetbe került az a rendőr is, aki gyors reakciójával megmentett egy férfit” – közölte a Nyitra megyei rendőrség csütörtökön.
A komáromi rendőr Ógyallára (Komáromi járás) kapott riasztást egy kisebb balesethez. Amikor már visszafelé tartott a helyszínről, észrevette a visszapillantó tükörből, amint egy autós villogva jelez neki, hogy álljon meg.
Miután a rendőr félreállt, odarohant hozzá a férfi, aki közölte, hogy társa súlyosan megsérült a kezén, és attól tart, hogy elvérzik.
„A rendőr egy pillanatig sem habozott, azonnal bekapcsolta a megkülönböztető fény- és hangjelzést, és rendőri felvezetéssel kísérte őket a komáromi kórházba. A rendőr gyors reakciójának köszönhetően a sérült időben kórházba került, ahol azonnali műtétet hajtottak végre rajta” – közölte a rendőrség, és egyúttal köszönetet mondtak kollégájuknak.