1
Fotó: Rózsár Vince
Megosztás
Április 12. a Felvidékről kitelepítettek emléknapja, a Pázmaneum PT pedig minden évben megemlékezést szervez ebből az alkalomból.
A Vásártéren megtartott megemlékezésen Hájos Zoltán polgármester azt mondta: “Több tízezer magyar ember vált a kollektív bűnösség áldozatává. Elvették állampolgárságukat, vagyonukat, otthonaikat. Családokat szakítottak szét, marhavagonokba zsúfolva, ismeretlen sors felé vitték őket. Jogfosztás, megaláztatás, csend – ez volt az örökségük…”
Emlékeztetett arra, hogy az ő családját is érintette ez az esemény. “Apai nagyanyám szüleit Tallósról a román határhoz közeli Tótkomlósra telepítették ki. A család szétszakadt, hosszú évekig nem tudtak egymásról – zárt határok, akadozó posta, elnémított múlt” – jegyezte meg.
Figyelmeztetett, hogy ha a kitelepítéseket 1949 után végzik, akkor annak kiötlői és végrehajtói háborús bűncselekményt követtek volna el ezzel, mivel abban az évben írták alá a genfi egyezményt, amely már tiltotta a lakosság kényszerű kitelepítését.
Ezután a polgármester a Felvidék szó dunaszerdahelyi események nevében történt használata miatt feljelentést tevő Szlovák Értelmiségiek Egyesületéhez intézett egy kérdést, vajon a magyar lakosság “önként és dalolva” hagyta-e el a szülőföldjét.
“Hát nem! Mert bizonyára, ha az Önök családja is érintett lett volna a deportálással vagy a lakosságcserével, akkor ilyen következtetésre nem jutottak volna. És ami a legfájóbb: még mindig nem hangzott el bocsánatkérés…” – fogalmazott.
Elmondta még, hogy a deportálások és a kitelepítések emléke traumaként él a közösségben, amelyet egy megfelelő politikai gesztussal viszont fel lehetne oldani és ez szerinte előremutató lehetne Szlovákia és Magyarország viszonyában, és a szlovák–magyar megbékélést is elősegítené.
