3

Fotó: TASR - Pavel Neubauer
Döntetlenezett a DAC szombaton a listavezető Slovan Bratislava otthonában.
Branislav Fodrek, a DAC vezetőedzője ezúttal Dimunt, Blaškót és Djukanovićot is a kezdőcsapatba állította be, és meg is lett az eredménye, de erről majd később. Már negyedóra után meg kellett szakítani a játékot, ugyanis sűrű petárdafüst lepte el a pályát, de kb. hatpercnyi várakozás után folytatódott a mérkőzés. A 20. percben a vendégek előtt adódott a mérkőzés első komolyabb helyzete, Takáč viszont kitenyerelte Bajo léc alá tartó lövését. Bő tíz perccel később Ramadan remek lövésénél volt résen Takáč kapus. Az első játékrész nem hozott túl izgalmas játékot, a végén viszont a DAC kapuja előtt is meleg volt a helyzet. Először Barseghyan húzta vissza a labdát Maknak, aki nem tudott rendesen helyezni. A levágódó labda a középen érkező Tolić elé pattant, ő szintén lövéssel próbálkozott, de emberbe lőtte.
A nem túl érdekfeszítő első játékrész után a második félidőben már felpörögtek az események. Noha a hazaiak kezdtek aktívabban, a vendégek szereztek vezetést. Herc Takáčon átemelte a labdát, de mielőtt még áthaladt volna a labda a gólvonalon, Blaško a hálóba fejelte. A videóbíró is megnézte a szituációt, de nem talált kivetnivalót. Nem sokkal később megduplázta előnyét a vendégcsapat. Kapanadze esett el a Slovan tizenhatosán belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt a vendégek javára, amit Djukanović értékesített is. Születendőben volt a forduló meglepetése, de a hazaiak kezdtek nagyobb sebességre kapcsolni. A 74. percben Popovićnak még sikerült kitenyerelnie Blackman távoli lövését, három perccel később viszont már ő is tehetetlen volt. Weisstől indult az akció, aki középre tette a tizenhatos elé a labdát, Wimmer továbbított a védők között Sharani elé, aki gyönyörűen vette át, majd Popović mellett a kapuba gurított. Szinte rögtön válaszolhatott volna a DAC, Takáč viszont védeni tudott Mendez nagy helyzeténél. A hajrában az egyenlítés is összejött a Slovannak. Barseghyan megküzdött a labdáért a tizenhatoson belül, először háttal állt, de be tudott fordulni, majd kilőtte a jobb alsót. A hosszabbítás perceiben Barišić még eldönthette volna a három pont sorsát a sárga-kékek számára, de ordító helyzetben rosszul találta el a labdát, így maradt a 2:2-es döntetlen.
A mérkőzés:
Négy nyeretlen meccs után gyűjtötte be a három pontot a Spartak Trnava, amely Podbrezován vendégeskedett. Noha a hazaiak korán vezetést szereztek Smékal révén, a vendégek még az első játékrészben egyenlítettek Pich góljával, majd a fordulást követően Paur az állást is megfordította.
Az alsóházban a besztercebányaiak 0:2-re és 1:3-ra is vezettek Nagymihályban, ám a hazaiak végül egyenlíteni tudtak. A trencséniek kétszer is vezettek a vendég Ružomberok ellen, de a vendégek mindannyiszor válaszolni tudtak – a találkozó pontosztozkodással ért véget.
A szombati eredmények:
Felsőház:
ŠK Slovan Bratislava – FC DAC 1904 2:2 (0:0)
Gólszerzők: 77. Zuberu, 84. Barseghyan – 55. Blaško, 62. Djukanović (11-esből)
FK Železiarne Podbrezová – FC Spartak Trnava 1:2 (1:1)
Gólszerzők: 9. Smékal – 31. Pich, 58. Paur
Alsóház:
MFK Zemplín Michalovce – MFK Dukla Banská Bystrica 3:3 (0:2)
Gólszerzők: 50. Godál (öngól), 81. Kyziridis (11-esből), 87. Žulevič – 32., 41. Ezeh, 66. Rymarenko
AS Trenčín – MFK Ružomberok 2:2 (1:1)
Gólszerzők: 5. Fiala, 68. Bariš – 40. Domonkos, 77. Hladík
A forduló további programja:
Felsőház:
Április 13. (vasárnap)
MŠK Žilina – FC Košice (15:30)
Alsóház:
Április 13. (vasárnap)
KFC Komárom – MFK Skalica (15:30)
A bajnokság állása:
Felsőház:
Alsóház:
Góllövőlista:
Barseghyan (Slovan) – 20 gól
Strelec (Slovan) – 14 gól
Kyziridis (Michalovce) – 12 gól
Rymarenko (B. Bystrica) – 12 gól
D. Ďuriš (Žilina) – 9 gól
Mak (Slovan) – 9 gól
Medved (Košice) – 9 gól
Ofori (Spartak) – 9 gól