Közel 650 ember veszíti el az állását - bezárja kapuit Szlovákia egyik legnagyobb cipőgyártója

camera

3

Közel 650 ember veszíti el az állását - bezárja kapuit Szlovákia egyik legnagyobb cipőgyártója

Fotó: ECCO 

Megosztás

A dán ECCO cipőgyártó konszern bejelentette, hogy bezárja martini gyárát Szlovákiában. A döntésről hétfőn tájékoztatták az alkalmazottakat. Közel 650 ember veszíti el az állását.

A vállalat közleménye szerint „a globális üzleti és gazdasági folyamatok alakulása miatt az ECCO úgy döntött, hogy csökkenti gyártóüzemeinek számát, hogy azok jobban megfeleljenek a piaci igényeknek. Ennek következményeként a martini gyárban a nyár folyamán leáll a termelés, az év végéig pedig teljesen bezár az üzem. Szeretnénk köszönetet mondani alkalmazottainknak a majdnem 30 éves szlovákiai munkájukért” – idézte a gyártót a TA3.

Az ECCO ígérete szerint a dolgozók kompenzációs csomagokra és további, a kollektív szerződésen túlmutató támogatásokra számíthatnak, hogy enyhítsék az elbocsátások következményeit.

camera

3

Közel 650 ember veszíti el az állását - bezárja kapuit Szlovákia egyik legnagyobb cipőgyártója

Fotó: Eurovea 

A martini gyár 1998-ban kezdte meg működését. Az üzem hivatalos és alkalmi cipők gyártására szakosodott, és fennállása során több mint 50 millió pár lábbelit szállított világszerte.

A gyár bezárása azonban nem érinti az ECCO kiskereskedelmi hálózatát Szlovákiában.

A cipőipar nehézségei ugyanakkor nem számítanak teljesen váratlannak. Bár a 2024-es pénzügyi eredmények többsége még nem nyilvános, már 2022-ben is a hazai iparágak egyik leggyengébben teljesítő szektora volt. Csak az acél- és faipar bizonyult kevésbé jövedelmezőnek – hívta fel a figyelmet a Denník N.

camera

3

Közel 650 ember veszíti el az állását - bezárja kapuit Szlovákia egyik legnagyobb cipőgyártója

Az Ecco martini gyára (Fotó: ECCO) 

Az ECCO kivonulásával Szlovákia egyúttal elveszíti az egyik legnagyobb cipőgyártóját is. Az országban így már csak két nagyobb üzem működik, mindkettő német tulajdonban: a Lowa és a Gabor gyárai. Előbbi nemrég jelentette be, hogy a Szlovákiában működő négy gyára közül egyet – konkrétan a handlovai üzemét – augusztus végén bezárja.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program