4

-illusztráció- (Fotó: Unsplash)
A múlt hét végéig kártalanították azoknak a falvaknak a kisgazdáit, amelyekben a száj- és körömfájás megbetegedések miatt még az első körben leölték a háztáji párosujjú patásokat is. Bakáról, Csallóköznádasdról és Dercsikáról van szó, a polgármesterek elmondása szerint a helyi kisgazdák múlt hét péntekig megkapták a pénzt.
A központi szerződésjegyzékbe április 15-ig összesen 31 szerződés került fel, melyeken keresztül kompenzációt fizettek az egyes kisgazdáknak. A szerződések ITT találhatóak.
A bennük szereplő legalacsonyabb összeg 98 euró, a legmagasabb pedig 11 133 euró. Ezek alapján eddig összesen 39 783 eurót fizettek ki, átlagban 1283-at. 12 szerződés tartalmaz ezer euró feletti kompenzációt, 4 pedig kétezer felettit.
„Bármennyire is szerencsétlen ez a helyzet, annak örülök, hogy az állattartók nem maradtak pénz nélkül, a hivatalos szervek betartották a szavukat”- jelentette ki megkeresésünkkor Bertalan György, Baka polgármestere, aki megerősítette, hogy tudomása szerint mind a 18 lakosuk, kisgazdájuk, akinek leölték az állatját vagy állatait, összesen 54-et, péntekig megkapta a kompenzációt.
Elmondta, közülük 17-nek nem voltak regisztrálva az állatai a száj- és körömfájás megbetegedések bakai farmon történt kitörése előtt, de mindenkivel tisztázta, hogy ha ezt nem teszi meg, akkor nem kaphat kompenzációt. A polgármester szerint egyébként az emberek jellemzően nem regisztráják a haszonállataikat, amit a mostani példa is igazolt.
Olvassa el továbbá
Bakán már március 21-én, egy pénteki napon hivatalossá vált, hogy megjelent a fertőzés, az azt követő napokban pedig megkezdték a háztáji állatok leölését, nemcsak a faluban, de környező falvakban, Dercsikán és Csallóköznádasdon is. Ezt megerősítette Fekete Gábor dercsikai polgármester is.
„Azt követően, hogy pénteken felütötte fejét a vírus, hétfőn már megtörtént a likvidálás. Az emberek nekem jelentették be, hogy mennyi és milyen állatot tartanak otthon, én pedig továbbítottam a listát az illetékeseknek” – mondta. Ő is megerősítette, hogy a kis farmok nagy részét utólag regisztrálták be, szavai szerint erre szükség volt azért is, hogy valami alapján kiállíthassák a kompenzációs szerződéseket.
Ő és Bertalan György és cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint azok nem kaptak kompenzációt, akiknek nem voltak bejelentve az állataik a betegség megjelenése előtt.
Dercsikán összesen 9 háztartást érintett a kompenzáció, itt 26 állatot öltek le. Nádasdon 6-7 állattartó volt Bóna Zsuzsanna helyi polgármester szavai szerint, ennek fele azonban csupán egy-egy disznót tartott.
„Egy helyen volt, 8, egy másik helyen 12 disznó, és egy olyan állattartónk volt, akinél birkák és kecske is volt. Voltak, akiknek nem voltak beregisztrálva az állatai, őket utólag regisztrálták. Volt olyan helyzet is, ahol nem volt otthon a tulajdonos, mikor mentek hozzá, és az otthon lévő személy adatait vették fel, itt utólagosan pontosítani kellett ezeket az adatokat a szerződéshez, de mindenki tudta már akkor, hogy mennyi pénzt fog kapni” – húzta alá azzal, hogy péntekig meg is kapták.
Mindhárom polgármester elmondta, hogy akitől hallották, az elégedett a kapott összegekkel, mivel az elengedő arra, hogy adott esetben újratelepítsék az állományukat.
„Miután látták az emberek, hogy milyen borzasztó volt a helyzet Bakán, elfogadták, és meg is köszönték a kompenzációt. Édesanyámék háztartását is érintette ez, a pénz nem adja vissza a kecskénket, Rozit, de aki újra akarja kezdeni, annak megvan a lehetősége erre – magyarázta Bertalan György. – Aki 98 eurót kapott, annál bizonyára egy malac lehetett, de volt olyan ismerősöm, akitől két hízót vittek el, és kapott 500 eurót. Aki érintett, bizonyára nem beszélne erről boldogan mert fáj, de legalább nem maradtak pénz nélkül.”
Bertalan György nehezményezte, ahogy némelyek kommunikálnak erről a témáról a közösségi oldalakon.
„Ha látták volna, mi történt nálunk, nem beszélnének így. Magánszemélyként én sem értek egyet minden intézkedéssel, de polgármesterként el kell fogadnom. A fejőnőktől szereztem tudomást arról, hogy itt napi szinten egy beteg tehénből lett akár 70-80. A végén 40 fokos lázuk van és tele voltak hólyagokkal, a lábuk, a tőgyük. Előfordult, hogy fejés közben – mert ez idő alatt is meg kellett fejni őket – tulajdonképpen a kezükben maradt a tehén fekélyes tőgye, lejött a patájuk. Ezzel nem szabad szórakozni, és nem szabad félvállról venni. Fékezzék meg, hogy ne terjedjen tovább! A Facebookon könnyű véleményt mondani, nekem viszont képeken keresztül volt lehetőségem a saját szememmel látni” – magyarázta a polgármester.
Hogy mikor telepíthetik újra az állományaikat a kisgazdák, azt egyelőre nem tudni. Bóna Zsuzsanna erről annyit mondott, hogy ahhoz minimálisan arra lesz szükség, hogy az állatok mozgatására vonatkozó tilalmat feloldják. Az állatok tartására szolgáló egyes helyiségeket viszont már kifertőtlenítették. Ebben az állam és az önkormányzat is segített a gazdáknak, kaptak meszet, fertőtlenítőszert és védőruhát is.
Egyelőre nem tudni arról sem, hogy elbocsátanák a dolgozóikat a farmok, amelyeket a likvidálás érintett. Megszólítottuk a fenntartókat is, amint választ kapunk, közöljük. Fekete Gábor dercsikai polgármester mindenesetre elmondta, tudomása szerint senkit nem bocsátottak el Dercsikán azok közül, akik a faluból járnak oda dolgozni. A telepeken élő állatok és a háztáji állatok likvidálását követően a hangulat a falvakban nem pozitív, az emberek a polgármesterek szerint beletörődtek abba, ami történt, elfogadták azt és igyekeznek feldolgozni.