Nem spórolnak magukon a képviselők - visszadobták a fizetések befagyasztására vonatkozó javaslatot

camera

1

Nem spórolnak magukon a képviselők - visszadobták a fizetések befagyasztására vonatkozó javaslatot

Fotó: TASR 

Megosztás

A parlament képviselőinek fizetése nem kerül befagyasztásra – döntött kedden a parlament, amikor elutasította a Szlovákia Mozgalom által beterjesztett javaslatot, amelynek célja az volt, hogy a képviselők, asszisztenseik, valamint a képviselői irodák működésére fordított kiadások 2024-es szinthez térjenek vissza. A fizetésbefagyasztás a köztársasági elnökre is vonatkozott volna.

„A jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetben a képviselők vagy az államfő fizetésének bármilyen emelését erkölcstelennek tartjuk. Ugyanilyen erkölcstelen az is, hogy a politikusok saját maguknak magasabb juttatásokat biztosítanak, miközben a hétköznapi emberektől több szociális intézkedést is megvontak, és nagyobb adóterheket róttak rájuk” – állt a Matovičék által beterjesztett javaslat indoklásában.

A fizetések befagyasztását 59 ellenzéki képviső szavazta meg, így az elbukott.

A törvény szerint egy parlamenti képviselő fizetése a megelőző év havi átlagbérének háromszorosa. 2024-ben ez az összeg 4076 euró volt. A pozsonyi képviselők korábban havi 2574 eurót, a más régiókból érkezők pedig 3003 eurót kaptak pluszba. A 2025-ös évre vonatkozó képviselői fizetéseket még nem tették közzé.

A Markíza korábban úgy számolt, hogy ez év áprilisától a képviselők fizetése meghaladhatja a hétezer eurót. Peter Pellegrini államfő fizetése pedig a 20 ezer eurót fogja súrolja.

A Szlovákia Mozgalomnak egy másik javaslatát, amely az alkohol fogyasztását tiltotta volna meg a parlament épületében, szintén elutasították – mindössze 45 képviselő szavazott mellette.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program