Botrány és szégyen a parlamentben. Szívatják azokat, akik segítenek, és még elvárják, hogy ezért pofátlanul emelkedjen a fizetésük

Podcastjaink elérhetők az Apple Podcasts alkalmazásban, valamint a Spotify-on is!

Szlovákia – az ország, ahol a segítséget félvállról, a marháskodást pedig halálkomolyan veszik, és mindkettőt büntetik. A háztáji marhák után fityingek, a parlamentiek után viszont vagyonok járnak. Kezdjük mindjárt az elején!

Aki civil, az jó nem lehet

A kormánykoalíció 76 képviselővel, tehát épphogy, de mégiscsak jóváhagyta a civil, nonprofit szervezetek vegzálását célzó törvényt, amit jobb híján egy SNS-es strómannal juttattak a parlamentbe a Smer Erik Kaliňák körül tömörülő ifjú vérebei.

A képviselői indítványként benyújtott javaslat arra jó, hogy nem kell átmennie több szakmai szűrőn, ahol esetleg már annak nem kívánt hatásaira is fény derülhetne. Így pedig csak egy szűkre szabott parlamenti vitát kell átizzadniuk az elkövetőknek, ami szerdán délutánig sikerült is. Korábban a Hlas-SD támogatása nem volt egyértelmű, de miután kikerült a javaslatból többek között az a bicskanyitogató részlet, miszerint a külföldről támogatott civil szervezeteket „külföldi ügynökként”, majd „lobbistaként” kellene feltüntetni, már nekik sem volt annyira büdös.

Ettől függetlenül az elfogadott törvényben benne maradtak olyan szintű adminisztrációs kötelezettséget, amelyek egyes szervezetek esetében likvidációs hatásúak lehetnek. Mielőtt még valaki merő jóindulatból arra gondolna, hogy itt az államot láthatóan ugyan nem, de legalább a szavaik szerint felforgató Soros-neveldéket iktat majd ki a kormány, azt el kell keserítenünk. A szlovákiai magyar szervezetek jelentős része is külföldi támogatású, ami meg nem szlovákiai magyar, az sem feltétlen puccsot akar megkísérelni – elképzelhető, hogy csupán hajléktalanokon, árvákon vagy beteg gyerekeken segít, amit ugye az államnak kéne, csak az éppenséggel mással van elfoglalva. Most majd kapnak a nyakukba még némi papírmunkát ingyér’.

Fizu, mizu?

Nem ennyire finnyásak a képviselők magukkal és a pénztárcájukkal. Mivel ez maguknak nem jutott eszükbe, az ellenzék nyújtott be javaslatot arra vonatkozóan, hogy ilyen súlyos gazdasági problémák mellett legalább a parlamenti képviselők és közjogi méltóságok fizetését fagyasszák be, de borítékolható volt, hogy az egyébként populista megoldásnak nem lesz foganatja koalíciós körökben.

Az idei számok még nem ismertek, de a tavalyiak úgy néznek ki, hogy a pozsonyi parlamenti képviselő a költségtérítésekkel együtt kb. 6500 eurót vághat zsebre, míg a fővároson kívül élő kb. 7 ezret. Ez idén tovább növekszik, miután a parlament elvetette a javaslatot, Peter Pellegrini keresetem pedig már a húszezer eurót súrolja majd. Bravó!

Utóbbi legalább a főügyész négyéves szolgálat után járó életjáradékával nem értett egyet és visszadobta azt a parlamentnek. A Maroš Žilinka könnyű és finom távozását célzó törvény tulajdonképpen azt is eredményezhetné, hogy az eddigi hétéves megbízatási időszak helyett négyévente főügyészt kell választani, mert az aktuális ügyészgóré leteheti a lantot, és munka nélkül is bezsebelhet jó pár ezer eurót. Ez pedig Fico-kormány puszta politikai érdekek mentén történő tevékenységét és a józan ész teljes mellőzését alátámasztó újabb bizonyíték.

Álom luxuskivitelben

Volna itt végül még egy momentum azok közül, amelyek a jogállam állapotáról tanúskodnak. A Made In Slovakai nevű Insta-tartalomkészítő már számos alkalommal szórakoztatta a nagyérdeműt mesterséges intelligencia segítségével készített alkotásaival – javarészt fotókkal, melyeken politikusokat vagy épp sztárokat helyezett kényelmetlen és/vagy poénos szituációkba. A figyelmet most azzal hívta fel magára, hogy Robert Fico, Robert Kaliňák, Peter Pellegrini és mások most egy szatirikus, deepfake börtönvideóban köszöntek vissza, amelyben például Marian Kočnerrel ölelkeznek, gyúrnak, börtönkosztot kóstolnak, és így tovább, a végén pedig a miniszterelnök ébred fel ebből a – számára legalábbis – rémálomból. A készítő a videó alá odaírt valami olyasmit, hogy a történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Ez viszont csak azok számára nem lenne egyértelmű, akik egy sötét szobában ülték végig az elmúlt éveket.

Igor Matovič ráharapott a dologra, amitől a készítő elhatárolódott, ami viszont fontosabb ebben a történetben, hogy beszállt a rendőrség, egyből komolyra fordítva a szót.

Elmondták ugyan, hogy ők semmi jónak az elrontói nem akarnak lenni, de azért itt mégiscsak – azt mondja: „közjogi méltóságokat ábrázolnak az emberi méltóság határát súroló módon”. Ez viszont már így olyan, mint amikor a kommandósok berontanak a diszkóba, hogy elkapjanak néhány pirosszemű csórót, mondván: nyugi, már megyünk is, csak még előtte lenyírjuk a füvet.