Ilyen még sosem volt: élő adásban fognak versenyezni a spermák az elsőségért (VIDEÓK)
- Bulvár
1
-illusztráció- (Fotó: Unsplash)
Los Angeles április 25-én megrendezi a világ első spermaversenyét, amelynek célja a férfi termékenység csökkenésével kapcsolatos növekvő aggodalmak kezelése – számolt be róla a The Times. A versenyt a fiatal vállalkozókból álló Sperm Racing nevű startup szervezi, amely megálmodta ezt a különös eseményt.
A futam a Hollywood Palladiumban lesz élő közönség előtt, több ezer nézővel, és élő közvetítés is lesz. A szervezők célja, hogy az esemény a sportversenyek hangulatát idézze meg: lesznek sajtótájékoztatók, élő kommentár, sőt fogadási lehetőségek is. A verseny maga egy mini maraton lesz, amelyben két, 0,05 milliméteres sperma sejt 20 centiméteres mikroszkopikus pályán mérkőzik meg egymással – idézi a The Timest a Refresher.
A Sperm Racing szerint startupjuk célja, hogy a reproduktív egészséget mérhetővé tegyék, és választ adjanak a termékenységi arányok csökkenésére.
A verseny során két sperma minta biológiailag pontos, mikroszkopikus női reproduktív traktus modellen halad majd végig. Az esemény így egyszerre lesz humoros és tudományos, célja pedig, hogy figyelemfelkeltő módon hívja fel a figyelmet a reprodukciós egészség fontosságára.
„A spermaverseny nem csupán arról szól, hogy spermiumok versenyeznek (bár valljuk be, ez elég szórakoztató). Hanem arról, hogy az egészséget versennyé alakítsuk. A férfi termékenységet valami olyasmivé szeretnénk tenni, amiről az emberek beszélni akarnak, amit figyelemmel kísérnek, és amit fejleszteni próbálnak. Egy olyan témát dolgozunk fel, amit mások kerülnek, és mi érdekes, mérhető, és furcsa módon paradigmaváltó formában mutatjuk be – mert az egészség megérdemli, hogy jó rajtot vegyen” – mondja a Sperm Racing.
A rendezvény célja, hogy rávilágítson egy súlyos problémára: a férfi termékenység drámai csökkenésére. Tanulmányok szerint az elmúlt ötven évben a spermaszám világszerte több mint 50%-kal csökkent. A szervezők abban bíznak, hogy szokatlan ötletük valódi érdeklődést vált ki a férfiak reprodukciós egészsége iránt.