Még nem született döntés Daniel Bombic előzetes letartóztatásáról – a bíró félbeszakította a kihallgatást

camera

1

Még nem született döntés Daniel Bombic előzetes letartóztatásáról – a bíró félbeszakította a kihallgatást

Fotó: TASR - Ján Krošlák 

Megosztás

A büntetőbíróság előkészítő eljárásokat végző bírája szombat (április 19.) 13 óráig megszakította Daniel Bombic kihallgatását, akit szélsőséges bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. Ezt pénteken erősítette meg a TASR hírügynökségnek Katarína Kudjáková, a bíróság szóvivője.

Pénteken megkezdte a bíró annak az ügyészi indítványnak az elbírálását, amely Daniel Bombic előzetes letartóztatására irányul. Az indítványt a szlovák főügyészség súlyos bűncselekményekkel foglalkozó osztályának ügyésze nyújtotta be arra hivatkozva, hogy a vádlott nem teljesítette a Legfelsőbb Bíróság által februárban kiszabott kötelezettségeket, illetve megszegte az előírt korlátozásokat. Sem az ügyész, sem Daniel Bombic ügyvédje, David Lindtner nem kommentálták a kihallgatás megszakítását a bírósági épület elhagyása után.

Több vádat is emeltek ellene: szélsőséges megnyilvánulások, zaklatás, valamint személyes adatokkal való visszaélés miatt folyik ellene eljárás.

Daniel Bombicot január 28-án a kormánygéppel szállították Londonból Pozsonyba, az pedig nagy port kavart, hogy a Specializált Büntetőbíróság nem helyezte vizsgálati fogságba. A szélsőséges, antiszemita dezinformátor, aki ellen több elfogatóparancs is érvényben volt, így szabadlábon távozhatott a bíróságról.

Korábban írtuk

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program