Megosztás
Juhos Ferenc három évvel ezelőtt hozta létre az Eventus Podcast Stúdiót Nádszegen (Galántai járás). A „Szemtől szemben“ és a „Szó, ami szó“ című beszélgetéssorozatok nagy népszerűségnek örvendenek. A 210. epizód megjelenése alkalmából a műsor házigazdájával, azaz Juhos Ferenccel beszélgettünk.
Mi ösztönözte a stúdió létrehozására?
Az emberek egyre kevesebbet beszélgetnek, a gyerekek meg szinte már végképp. Csak leülnek és nyomkodják a telefonjukat. Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a fejemben, hogy ezen meg kell próbálni változtatni, így indult útjára a podcastsorozat. Hogy jó-e az ötlet, azt Kozma atya erősítette meg bennem, aki akkor azt mondta nekem, hogy a Covid által egy olyan hitelt kaptam a Jó Istentől, amit még törlesztenem kell, s arra buzdított, hogy csináljak még valami jót, hasznosat az életemben. Mikor felvázoltam neki az ötletemet, tetszett neki, azt mondta ez jó lesz.
Stúdiót létrehozni a mai világban már talán nem is nehéz dolog. A technikai szempontokat figyelembe véve igazából csak pénz kérdése. Ha megvan hozzá a megfelelő anyagi háttér, akkor be lehet szerezni a megfelelő eszközöket. Így tettem én is a kis csapatommal , ás berendeztük az Eventus Podcast Stúdiót. Ekkor jött viszont a nehezebb kérdés: ki lesz az első vendég? Ezen nagyon sok múlik, hiszen eldől, hogy merre fog tendálni az egész projekt. Akkor úgy döntöttem, Tornóczy László főorvos urat hívom meg beszélgetni, aki 15 évvel ezelőtt engem is műtött. Ő rögtön elfogadta a felkérésemet, aminek nagyon örültem, ámde ott volt bennem egy kis félsz, hogy rendben, az első beszélgetőpartner megvan, de vajon kik lesznek a következők. Így hát leültem és elkezdtem gondolkodni. Összeírtam tíz nevet, akikkel fel is vettem a kapcsolatot, s nagy meglepetésemre mindannyian rögtön igent mondtak. Az elsők közt volt Jakupcsek Gabriella és Sváby András is. Ennek oka az volt, hogy szerettem volna, ha szakmai szemmel ők is véleményezik a műsort. Szerettem volna, ha őszinte véleményt mondanak róla, hogy biztosan tudjam, van-e értelme folytatnom. Mindkettejüktől pozitív visszajelzést kaptam, biztattak, hogy jó az, amit csinálok, folytassam. Ezen felbuzdulva folytattam is tovább a munkát, aminek az eredménye, hogy mostanra túl vagyunk a 210. adáson.
Kik voltak az Ön számára legemlékezetesebb vendégek?
Beszélgettem orvossal, színésszel, sportolóval, íróval, polgármesterrel, lényegében a társadalom minden szegmenséből voltak már itt vendégek. Eljött hozzám példának okáért Koltai Róbert is, ami igazán nagy élmény volt. Sosem gondoltam volna, hogy az az ember, akit annak idején a moziban láttam az Indul a bakterház című filmben, egyszer velem szemben ül majd, s én kérdezem őt. Vagy ott volt például Molnár Piroska, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett színésznő, de sorolhatnám a neveket, hiszen minden egyes vendég különleges volt a számomra. Mindegyikük jelenlétének nagyon örültem, s ami szintén nagyon jó érzéssel tölt el, hogy mostanra elterjedt a stúdió híre, sokan ismerik, tudnak róla, s csak úgy emlegetik: a „nádszegi stúdió”.
Volt olyan beszélgetése, ami némi félelemmel töltötte el?
Igen, mégpedig a Vitray Tamás, Kossuth-díjas magyar újságíróval folytatott társalgásom. Vitray egy igazi ikon, kicsit tartottam a vele való beszélgetéstől, hiszen valljuk be, az ő tudásához képest, én még csak gyerekcipőben járok. Emlékszem, mielőtt felhívtam őt telefonon, arra gondoltam, bár ne is venné fel, vagy ne fogadná el a meghívást. Persze ezt nem gondoltam komolyan, mindössze az izgalom mondatta velem. Mikor az egyeztetéseket követően tudatosítottam, hogy tényleg eljön Nádszegre a stúdióba, végtelenül örültem. Minden beszélgetés előtt sok időt szánok a felkészülésre, de erre a találkozóra még a megszokottnál is többet készültem. Úgy hiszem, megérte belefektetnem az energiát, mert Vitray megjegyezte, hogy látszik, hogy sok munkám benne van a felkészülésben. Nyilván ez nagyon jól esett. Végül a beszélgetés után baráti kapcsolat alakult ki köztünk, azóta havonta beszélünk egymással és már többször találkoztunk is, nála is, Budapesten.
Mit gondol, mi a siker titka?
Itt talán nem is lehet sikerről beszélni. Talán csak arról, hogy a megfelelő felkészültségnek mindig jelen kell lenni. Minden egyes beszélgetésre igyekszem a lehető legalaposabban felkészülni. Ez persze borzasztóan időigényes munka, de egy jó, tartalmas beszélgetéshez elengedhetetlen. Remélem, hogy a nézők és a hallgatók is érzékelik, hogy igyekszem mindig felkészülten várni a beszélgetőpartnereimet. Persze, hogy voltak hibák, hiszen egy ilyen műsor rengeteg dolgot rejt magában. Voltak rosszul kiejtett szavak, elhadart mondatok vagy rossz szókapcsolatok. Ezt a tanulás mindig magában hordozza, és ösztönöz a javitásra. Számomra mindig az a valaki a legfontosabb, aki éppen velem szemben ül. Eddig nem volt olyan, aki visszautasította a meghívásomat. Amit szintén kiemelten fontosnak tartok, hogy mindenkihez tisztelettel szólok. Senki sem több vagy kevesebb – mindenkinek ugyanaz a megbecsülés, tisztelet jár. Bármit is teszünk, ahhoz kitartás kell, ez az első dolog a siker fele, de hogy valami vagy valaki sikeres, azt soha ne az mondja, aki annak az elgondolásnak a részese.
Miért tartja fontosnak ezt a műsort?
A hangsúly a beszélgetésen és a magyar nyelven van. Nem is az a lényeg, hogy én vezessem a beszélgetést, hanem az, hogy beszélgessünk egymással. Ha nem tesszük, akkor szépen lassan teljesen eltűnnek az emberi kapcsolatok. Ezek nélkül viszont nem lehet élni, a kapcsolatok tartanak össze bennünket.
Nemrégiben rendhagyó adással jelentkeztek, ugyanis nem a stúdióban készült a beszélgetés, hanem külső helyszínen. Ez milyen élmény volt?
Igen, nemrég jelent meg a Galambos Lajossal készített beszélgetésem, amit Lajcsi otthonában vettünk fel. Mindig kicsit hamarabb felvesszük az egyes adásokat, mint, ahogy megjelennek. Így történt, hogy volt egy elkészített beszélgetésünk Lajcsival, de mire nyilvánosságra hoztuk volna, börtönbe kellett vonulnia. Így viszont nem szerettem volna leadni a műsort, úgy vélem, illetlen lett volna. Mikor azonban hazaengedték őt, újra felvettem vele a kapcsolatot, hogy lenne-e kedve egy újabb beszélgetéshez. Lajcsi igent mondott, ám a házi őrizet miatt nem tudott eljönni hozzánk. Felmerült tehát az ötlet, hogy mi látogassuk meg őt az otthonában. Volt bennem előtte némi félelem, mégis egy teljesen új terepre merészkedtünk, ám szerencsére nagyon jól sikerült a felvétel. Sőt, azóta újabb külső helyszínt terveztünk be. Elsősorban persze továbbra is a stúdióban zajlanak a beszélgetések, de ha valakinek nincs lehetősége eljönni hozzánk, akkor ezentúl kiutazunk mi az illetőhöz.
Néhány hónapja elindítottak egy jótékonysági kezdeményezést is. Hogyan működik a CsillagFény?
Januárban indult el a CsillagFény jótékonysági kezdeményezésünk. Ennek az ötlete karácsonykor fogalmazódott meg bennem, amikor láttam a rengeteg ajándékot a fa alatt, az embereket, akik az ünnepek után sorra cserélik be a kapott dolgokat, miközben vannak, akiknek egyáltalán nincs karácsonyuk.
Ennek keretében a súlyos közúti, illetve munkahelyi balesetek következtében segítségre szorulóknak, a súlyos fogyatékkal élő betegeknek, hátrányos helyzetű gyermekeknek és családoknak szeretnénk segítséget nyújtani. Egyelőre sikeresnek bizonyul e projektünk, pár hónap alatt közel 10 ezer eurót sikerült összegyűjtenünk, amit fel tudunk ajánlani a nehéz helyzetben lévő embertársainknak. A kezdeményezésünk mottója: „A szükséges dolgokban legyen egység, a kétesekben szabadság, mindenben pedig szeretet.” S hogy miért éppen a CsillagFény nevet választottuk? Egyszerűen csak azért, mert karácsonykor a pásztorokat a csillag vezette el a jászolhoz, ahol a Gyermek volt. Mi is bízunk benne, hogy bennünket is elvezet a csillag fénye oda, ahol minden segítség jókor érkezik. Két családhoz már elvezetett bennünket a Csillag: 1800 – 1800 euróval tudtuk segíteni őket.
(PR-cikk)
