Háromszoros olimpiai sprinter bajnok is indult a szülőknek szervezett amatőr futóversenyen - nem nagy meglepetésre megnyerte (VIDEÓ)

  • Bulvár
camera

1

Háromszoros olimpiai sprinter bajnok is indult a szülőknek szervezett amatőr futóversenyen - nem nagy meglepetésre megnyerte (VIDEÓ)

Illusztráció (Fotó: Pixabay) 

Megosztás

A háromszoros olimpiai aranyérmes Shelly-Ann Fraser-Pryce is elindult egy a fia iskolája által a szülők számára rendezett futóversenyen, eredménye pedig nem kis szenzációt okozott a mérkőzésen, melyen rajta kívül csak amatőrök indultak.

A most 38 éves nő 2008-ban a pekingi, 2012-ben a londoni, valamint a 2021-re halasztott tokiói olimpián is aranyérmet szerzett, első két esetben százméteres futásban, míg utóbbiban 4-szer 100 méteres váltófutásban, a legutóbbi, párizsi olimpiától azonban sérülés miatt kénytelen volt visszalépni – számolt be róla a Telex.

A sportoló az amatőr verseny kapcsán kiemelte, csakis azért indult, mert az ellen a szervezőknek sem volt kifogása, egyben pedig fiát is méltatta, aki az ő korosztályában szervezett számban szintén első helyezést ért el.

A nem mindennapi amatőr versenyről videó is készült, amely alább tekinthető meg:

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program