2

Illusztráció (Fotó: TASR)
Az Eurostat csütörtöki felmérése szerint az Európai Unióban a tojás ára ugyan emelkedett az elmúlt évben, de lassabb ütemben tavalyhoz képest.
Márciusban átlagosan 6,7 százalékkal voltak drágábbak a tojások, mint egy évvel korábban – számolt be az Eurostat. Bár ez gyorsulást jelent az előző hónapokhoz képest, még mindig jóval alacsonyabb az emelkedés üteme, mint a 2022-es és 2023-as években tapasztalt volt.
Az uniós tagállamok közül a legnagyobb éves drágulást Csehországban mérték, ahol a tojás ára 46 százalékkal nőtt 2024 márciusához képest. Ezt követi Szlovákia 29,8 százalékos, valamint Magyarország 26,1 százalékos emelkedéssel.
2

Fotó: Eurostat
Ezzel szemben néhány országban csökkenés volt tapasztalható: Hollandiában 3,6 százalékkal, Luxemburgban 3,2 százalékkal, Görögországban pedig 2 százalékkal lett olcsóbb a tojás.
A Markíza ünnepek előtti riportjában a Partners Group adataira hivatkozva arról számolt be, hogy míg tavaly Szlovákiában egy 20 darabos tojáscsomag átlagosan 5,59 euróba került, addig az idei árak már a 8 eurós határt közelítik.
360.bank nemrég publikált elemzéséből kiderült, hogy a tojás mellett az olyan termékek, mint a kávé, csokoládé, vaj és más alapvető élelmiszerek árának drasztikus emelkedése miatt a húsvéti mintakosár végösszege idén 7,6 százalékkal lett magasabb.
A pénzintézet egy másik elemzése szerint az emberek háromnegyede idén legfeljebb 100 eurót költ a húsvéti előkészületekre.
Az Európai Unió mellett az Egyesült Államokban is tovább súlyosbodik a helyzet. A madárinfluenza újabb hulláma miatt több millió tojótyúkot kellett leölni, ami rekordárakhoz vezetett: márciusban az amerikai tojásár elérte a 6,23 dollárt tucatnyonként – ez történelmi csúcs – állítja a Politico.