Több mint harminc év után lehúzza a rolót az ismert szlovák vállalat – termékeit naponta több ezren használják

camera

1

Több mint harminc év után lehúzza a rolót az ismert szlovák vállalat – termékeit naponta több ezren használják

Forrás: Výťahy Zeva 

Megosztás

Harminchárom év után véget ér egy újabb ismert szlovák gyártó története. A megrendelések visszaesése csődhöz vezetett a pozsonyi Výťahy Zeva cégnél, amely hosszú éveken át nemcsak lakóépületekbe, hanem bankokba, nagykövetségekre és szállodákba is szállított felvonókat.

A Výťahy Zeva nemcsak Szlovákiába, hanem Csehországba is szállított felvonókat. A cég március elején saját maga nyújtott be csődeljárás iránti kérelmet a bíróságon. Április elején megindult az eljárás, és néhány nappal ezelőtt a Pozsony III. Városi Bíróság hivatalosan is csődöt hirdetett.

A Denník E beszámolója szerint a cég nem is olyan régen még közel 30 embert foglalkoztatott. A vállalatot a megrendelések drasztikus visszaesése térdre kényszerítette. A cég egy korábbi munkatársa közölte a portállal, hogy egyszerűen összeomlott a piac, ők pedig eladósodtak, és be kellett zárniuk.

A vállalat az elmúlt öt évet rendre veszteséggel zárta. Egyedül a 2021-es év volt kivétel, de akkor is mindössze alig 20 ezer eurós nyereséget ért el. 2024-ben a vesztesége a háromszorosa lett a 2023-asnak, összességében pedig félmillió eurós mínuszban zárta az évet.

Az elmúlt években a cég éves bevételei nagyjából hárommillió euró körül mozogtak, ám tavaly ezek közel 50 százalékkal estek vissza az előző évhez képest. 2024-ben a cég 1,6 millió eurós árbevételt ért el.

A vállalat jelentős adósságokat is hagyott maga után. Az egészségbiztosítók felé több mint 28 ezer eurós járuléktartozása van. A Szociális Biztosítónak csaknem 70 ezer euróval tartozik. Az adótartozása meghaladja a 47 ezer eurót, amit a Pénzügyi Igazgatóság is nyilvántart. A Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint jelenleg mindössze egyetlen alkalmazottja maradt a cégnek.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program